Magyarországon egy nukleáris elit van, s komoly munka vár rá

– Mivel telt a beiktatása óta eltelt hét?

– Főként költözködéssel, az üzem körbejárásával, gratulációk fogadásával, egy napot elvitt a munkavállalói fórum is, ahol bejelentették a vezérigazgató-váltást, az augusztus huszadikát és a hétvégét pedig otthon töltöttem családi körben – válaszolta Pekárik Géza vezérigazgató. – Mint korábbi műszaki vezérigazgató-helyettes abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nagyjából ismerem az összes szakterület valamennyi futó feladatát, s a közeljövő tennivalóit is, így az átadás-átvétel is gördülékenyen ment, az aktuális helyzetet rögzítő jegyzőkönyv aláírásával zárult.

– Mi volt az első döntése vezérigazgatói minőségben?

– Az első ilyen aktus az MVM csoporton belüli új szerződések aláírása volt. Ezt egy féléves előkészítés előzte meg, felülvizsgáltuk az MVM OVIT szakipari óradíjait, a mérnöki műszaki szolgáltatási napidíjakat, és ennek megfelelően módosítottuk a szerződéseket, jelentős halmaz volt, amit szignózni kellett.

– Gondolta, hogy egyszer Ön lesz az atomerőmű vezetője?

– Nem. Azt hiszem, viszonylag kevesen élhetnek az országban, akik úgy gondolják, arra születtek, hogy vezérigazgatók lesznek. Egy hosszú folyamat eredménye, hogy én ebben a székben foglalhatok helyet. Óriási megtiszteltetés és egyben óriási felelősség is azon kevés szakember közé tartozni, akit ilyen feladattal megbíztak.

– Milyen hosszú távra tervezhet?

– Nem vágom a centit, nem számolom a napokat. Az előttünk álló 15-20 évnyi üzemidőre tervezek első körben, majd az azt követő időszakra, amikor le kell szerelni a most termelő blokkokat. Okulva abból a feladat volumenből, amit az üzemidő hosszabbítás során elvégeztünk, bőségesen van teendőnk. Hadd emlékeztessem az olvasókat, hogy már 2000 és 2002 között megszületett a döntés a most működő négy blokk üzemidejének a meghosszabbításáról, de az alapos előkészítés és a végrehajtás 15 esztendőt igényelt. Vagyis a leszerelések előkészítése is hasonló nagyságú feladat. Ebbe beleértendő a működési, jogszabályi környezet tisztázása, a technológiák kidolgozása is.

– Várható-e a kinevezésével más területeken is személyi változás?

– A belső kultúránk és a helyes gyakorlat szerint is minden vezetőt megillet a jog, hogy maga válassza meg a csapatát, akivel az ügyeket sikerre viszi. Egy üres helyet már eleve hagytam magam mögött, amit be kell tölteni, és ez maga után vonzhat más személycseréket is, amelyeket meglépünk a jövőben.

– Miként képzeli el a Paks II.-vel való együttműködést?

– Az előttünk álló feladatok egyik legnagyobbika az 5.-6. blokk megépítése. Ami nagyon fontos, és Süli János miniszter úr is ezt hangsúlyozza, hogy csak közösen vihető sikerre ez a feladat. Alapvetően Paks I. a Paks II. múltja, a Paks II. pedig a Paks I. jövője. Ez nem csupán egy frappáns mondathalmaz, ezt komolyan is gondoljuk! Ennek megfelelően ahogyan előrehalad a Paks II. projekt előkészítése, a tervezés, az organizáció és a kivitelezés, úgy egyre nagyobb feladatot jelent ez a Paks I. állománya részére is. Azt is fontos hangsúlyozni, hogy Magyarországon nincsen kettő nukleáris elit. Egy van. Erre az egyre pedig igen komoly munka vár, mire a két új blokk megépül és üzembe helyezzük őket.

– Az üzemeltetést nem lenne jobb egy cégként végezni? Jó ez a modell, ahogy van?

– Az üzemeltetés egy későbbi fázis. Ez a kérdés az üzembehelyezést követően jöhet szóba. Sokféle modell létezik a világban, hogy miként üzemeltetnek atomerőművet. Egy biztos, hogy ki kell alakuljon az a kultúra, ami ehhez szükséges. Ez pedig elérhető a Paks I. állományában, az elmúlt harminc évünk erről szólt, ez a csapat kész, illetve felkészíthető arra, hogy az új tevékenységet ellássa, s lehet ez bármiféle konstrukció, saját jogon, szerződéses alapon, stb., ami egy megszabott keretrendszerbe belefér.

– Hogy látja, begyűrűzhet-e a szakemberhiány az atomerőmű életébe is?

– Igen, már be is gyűrűzött, érezhető a szakemberhiány. Bizonyos munkaterületeken viszonylag nehéz megfelelő szakemberrel ellátni a feladatokat. A Paksi Atomerőműre jellemző, hogy az év döntő részében a kézi, fizikai munka szükségessége viszonylag alacsony szintű, általában a fő javítások, illetve az üzem közbeni karbantartások során vannak olyan kicsúcsosodások, amelyeknek a kiszolgálása komoly organizációt, élő erőt igényel. Ez a fajta hektikusság nyilván nem támogatja azt, hogy fix létszámú vállalkozások vagy munkaerő legyen az erőmű környékén. Igyekszünk úgy orvosolni ezt, hogy a lehető legjobban kisimítjuk ezeket a munkacsúcsokat, folyamatos elfoglaltságot igyekszünk biztosítani a környékbeli dolgozóknak. Némileg érezhető bizonyos munkaerő elvándorlás is a régióból. Erre gyógyír lehet, hogy kiemelt projekt az új blokkok építése, ami komoly lehetőséget biztosít a környékbeli, illetve a távolabbi munkaerő számára is, fix, hosszabb távú megélhetést biztosít. A jövedelmi viszonyokat is úgy kell alakítani, hogy aki ide kerül, az ne akarjon később elmenni, sőt, legyen vonzereje hazacsábítani a külföldön dolgozókat, vagyis versenyképes legyen egy nyugati munkahely ajánlatával.

– A szakember-utánpótlás fontos bázisa a paksi Energetikai Szakgimnázium és Kollégium, az ESZI. Érdemes itt új szakokat is indítani?

– Az ESZI mindig is komoly szakemberbázist jelentett az atomerőmű számára. Ha jól tudom, éppen idén indul az erősáramú elektrotechnikus képzés, ami hiányszakma, s amire komoly túljelentkezés volt. A képzés indítása egy arra utaló jel, hogy az erőmű és az ESZI értékelte a helyzetet, és megtettük a közös lépést a megoldás irányába. Persze vannak még hiányszakmák. Például szükség lenne még több hőszigetelőre, bádogosra, ács-állványozóra. E képzések nem kifejezetten az ESZI portfoliójába tartozó szakok, de vannak még a megyében, a régióban szakiskolák, s gondoskodni kell arról, hogy ezeken a területeken is történjen előrelépés.

– Korábban volt főiskolai szintű képzés is Pakson. Nem került szóba ennek a visszahozatala?

– A főiskolai képzés soha nem volt a miénk, a Budapesti Műszaki Egyetemnek volt itt egy kihelyezett főiskolai kara. Látva azt, hogy miként lehet a felsőoktatást gazdaságosan fenntartani, úgy gondolom, most nem azt a kort éljük, hogy decentralizált karok jöjjenek létre, az egyetemek inkább igyekeznek centralizálni a működésüket.

– Milyen módon tudja segíteni az atomerőmű Paks fejlődését? Miként képzeli el a jövőbeni együttműködést?

– Szoros együttműködés alakult ki a város és az erőmű között már az építés kezdetén, és ez napjainkban is így van. Ezt a jó kapcsolatot fenntartjuk a jövőben is. Meghatározó ipari potenciált jelent az atomerőmű Paksnak, illetve a régiónak, komoly adót fizet be az erőmű a tevékenysége után a városnak, és ezeket a forrásokat továbbra is biztosítjuk. Sőt, az 5.-6. blokk építése kapcsán ezt meghaladó forrásokhoz is juthat az önkormányzat. Alapvető, hogy jó legyen az együttműködés, akadálytalan az információcsere. Az atomerőműnek is vannak ingatlanjai, tulajdona, infrastruktúrája ezeken az ingatlanokon, tehát fontos, hogy az egyes fejlesztéseknél az elképzeléseket összehangoljuk.

– Az erőmű tulajdonában lévő városi létesítmények, a tanuszoda és a műjégpálya önkormányzati tulajdonba adásának tervéről röppentek fel hírek. Ezek igazak?

– Volt egyeztetés bizonyos jóléti ingatlanoknak az átadásáról. Az atomerőmű az MVM vállalatcsoporton belül, annak leányvállalatként működik. A holding központ a jóléti ingatlanok hasznosításával kapcsolatban most végez egy átfogó elemzést, értékelést, ennek az eredményétől függően folytatjuk a várossal a tanuszodára, egyéb létesítményekre vonatkozó megbeszéléseket. A célunk az, hogy az üzemeltesse őket, aki a legjobban, leggazdaságosabban képes ezt megtenni közmegelégedésre.

– Tervezik-e átalakítani a cég társadalmi szerepvállalását sport, kultúra, kommunikáció terén?

– Úgy gondolom, hogy ez a terület jól működött eddig is. Szeretném fenntartani azt a jó kapcsolatot, azokat az eredményeket, amiket ezen a területen elértünk. Itt is egyfajta centralizáció ment végbe az elmúlt időszakban, az MVM működteti a Társadalmi Felelősségvállalási Bizottságot, így az MVM brandje, márkaneve mögött jelenik meg ez a tevékenység. Ehhez igazítva végezzük ezt a munkát.

– A térség fejlesztésében, támogatásában továbbra is aktívan részt tudnak venni?

– Nagyon fontos, hogy a térség ismerjen minket, elfogadja azt a tevékenységet, amit végzünk, mi pedig transzparensen támogatást nyújtunk ehhez a következő időszakban is, működtetjük a TEIT-et, és a kuratórium elnöki feladatainak ellátása kapcsán szoros az együttmműködésünk a JETA-val, illetve a civil szervezeteket is támogatjuk a rendelkezésünkre álló eszközök mértékéig, tehát ugyanazt a nyitott politikát folytatjuk, ami eddig is jellemző volt ránk.

– Vezérigazgatóként mi a fő célkitűzése?

– Az elmúlt tizenöt évben egy olyan útra állítottuk az erőművet, ami helyes, és azt szeretném, hogy ezen az úton haladjon tovább ez a „hajó”. A célunk biztonságosan, olcsón, környezetbarát módon előállítani villamos energiát közmegelégedésre. Ez a küldetésünk. Nem gondoljuk, hogy ettől eltérő feladatokat kell a nyakunkba venni. Nyilván az előttünk álló 15-20 év egyedi, új kihívásokat is hoz. Lásd a már említett Paks II.-t, a leszerelést, azt a gazdasági mikro- és makrokörnyezetet, amiben ennek a társaságnak működnie kell. Ennek meg fogunk felelni. S tesszük mindezt úgy, hogy megőrizzük azt a vállalati kultúrát, azt a csapatot, amely harminc éve összekovácsolódott a nukleáris iparágban itt, a Paksi Atomerőműben.

– Magánemberként mit csinál szívesen a szabadidejében?

– Szenvedélyem a vadászat, az erdőt járva szeretem tölteni a szabadidőmet. A nejem és a lányom mellett van két magyar vizsla is a családunkban.

– A felesége és a lánya hogyan fogadták a váltást?

– Nagyon szorítanak nekem, s talán tudatosult bennük, hogy kevesebbet fogunk találkozni, csak az estékre és a hétvégékre korlátozódik a családi együttlét.

Valamennyi műszaki területen dolgozott, több beosztásban

Pekárik Géza 1965. október 21-én született Szentesen. Erőgépész üzemmérnöki és reaktortechnikai szakmérnöki diplomát szerzett. 1987 óta dolgozik a Paksi Atomerőműben, amely első és eddigi egyetlen munkahelye. Az elmúlt több mint három évtized során széleskörű nukleáris tapasztalatra tett szert: primer köri gépészként kezdett, tíz éven át dolgozott három műszakban, majd a létesítmény valamennyi műszaki területén, többféle beosztásban. 2005-től az atomerőmű műszaki igazgatója, 2017. január 1-től 2018. augusztus 14-ig műszaki vezérigazgató-helyettese volt. Munkája elismeréseként 2011-ben megkapta a Magyar Ezüst Érdemkeresztet.

Nős, felesége a szociális szférában tevékenykedik, ő a Paksi Fogyatékosok Nappali Ellátójának a szakmai vezetője. Egy lányuk van, aki pedig a Pető Intézetben lesz harmadéves konduktorhallgató.