fejlesztés

2018.08.30. 20:00

Önerőből lett újra bölcsődéje a városnak

Arra törekszik a simontornyai városvezetés, hogy helyben minden szolgáltatás elérhető legyen, így huszonhat év elteltével bölcsőde működhet a településen, amelyet az önkormányzat saját költségvetéséből alakított ki.

Hanol Erzsébet

Fotó: Gottvald Károly

Közel harminc év után ismét bölcsőde működhet Simontornyán, az intézményt ma adták át. Csőszné Kacz Edit polgármester elmondta, hogy a városban 1992 szeptemberében szűnt meg az előző bölcsőde, így most nagy örömére szolgál, hogy újra van hely a legkisebbek számára. A polgármester kiemelte, hogy a városvezetés rendkívül fontosnak tartja, hogy minden szolgáltatás elérhető legyen helyben, ezért saját költségvetésből, önerőből biztosították az intézmény létesítéséhez szüksége mintegy tizenkétmillió forintot.

Az Aprófalva Bölcsődét az óvoda mellett alakították ki, külön udvarral, új játékokkal és bútorokkal. – Minden feltételnek megfelel a bölcsőde. Szép, biztonságos körülmények és felkészült odaadó szakemberek fogadják a kicsiket. Ezt különösen fontosnak tartom, mert a szülők a legdrágább kincsüket bízzák rájuk, és a korai élmények nagyban meghatározzák a gyermek későbbi életét – tette hozzá a polgármester. Arról is beszélt, hogy az új bölcsődével könnyíteni tudnak a családok életén, és az anyukák vissza tudnak menni dolgozni, miközben jó helyen tudhatják gyermeküket. Az intézménybe tizenkét egy-két éves gyermek jár a jövő héttől, de a városvezető azt reméli, hogy idővel bővülhet a létszám.

Csőszné Kacz Edit köszönetet mondott Csóka Anitánák (borítóképünk előterében), az óvoda és bölcsőde vezetőjének és minden munkatársának, akik áldozatos munkájukkal hozzájárultak az új intézmény megnyitásához. Meglepetéssel is készült a gyerekek és a gondozónők számára. Átadott egy mézeskalács házikót, hogy a kicsik minden napja édes legyen, a nevelőknek pedig mézeskalács szívet adott, jelképezve azt a sok-sok szeretetet, amivel a gyerekeket fogadják nap mint nap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában