Szavazás

2018.09.25. 11:55

Itt az utolsó forduló! Döntsd el, ki fogta ki a nyár halát!

Végéhez ér lassan a TEOL és a Tolnai Népújság közös, négy hónapot felölelő tematikus fotóversenye, mely nagy örömünkre szinte végig teljesen töretlen népszerűségnek örvendett!

Kvanduk Bence

Fotó: Illusztráció (Shutterstock)

Az elmúlt nyáron minden héten dönthettek olvasóink arról, hogy ki fogta ki az adott hét halát. Ezek a fogások aztán megmérkőztek a következő hónapok elején a Június (Danóczy Nándor), Július (Dorn Ernő) és az Augusztus (Dán János) hala címért. Miután tegnap az utolsó havi szavazás is lezárult, kezdődhet az utolsó, azaz a Nyár hala forduló, melynek nyertese egy 60 ezer forint értékű vásárlási utalványt vihet haza, melyet egy szekszárdi horgászboltban vásárolhat le.

Az elmúlt hónapokban sokan próbálkoztak azzal, hogy elnyerjék a fődíjat. Összesen negyvenhárom gyönyörű halról érkezett fotó szerkesztőségünkbe, és rájuk szinte megszámlálhatatlan mennyiségű szavazat is. Csak az Augusztus hala fordulóban, több mint 17 ezer vokson osztozkodtak versenyzőink.

Galériánkban megtekintheti az összes versenyre érkezett fogást!

De lássuk a döntő résztvevőit!

A szép példányt Várpalotán az S2 horgásztavon sikerült kifognia

A forduló első résztvevője, Danóczy Nándor, már 1975 óta jár pecázni majdnem minden hétvégén. Gyakran családjával szokott eljárni, viszont a sötétvölgyi tóhoz, ahol tag, egyedül szokott menni. Mint mondta, kinevelte a társakat, unokákat is, célja a szenvedélyének való hódolás mellett, hogy egy jó halászlé készüljön a fogásból. Egyszerre akár 6-7 kiló halból is főz. Eddig egy 20 kilós ponty a rekordja Tatáról, amit majd idén szeptemberben igyekszik megdönteni.

Dorn Ernő (balra) a 15,20 kilós ponttyal

Július harmadik hetében diadalmaskodni tudó Dorn Ernő elmondta, 1980-ban tette le a horgászvizsgát, és azóta folyamatosan hódol a sportnak. „Megfertőzte” a szenvedéllyel a nagybácsija és az unokabátyja. Hozzátette, talán a nyugalom az, ami megfogta benne. Napos túrákra járnak általában horgászni, ahol a cél mindig a legnagyobb hal. Rekordfogásai eddig egy 17,8 kilós ponty, egy 60 kilós harcsa, busában 38 kiló, amurban 22 kiló. Ernő versenyeken is rendszeresen részt vesz. Fiatalabb korában finomszerelékes megmérettetéseken indult, most váltott, közel 10 éve bojlis szerelékkel kergeti a halakat, így ezzel is versenyzik. Leginkább a vadvizeket kedveli, szíve csücske a Duna.

A 9 éves horgász ezt a szép 13 kilós tőpontyot fogta

Utolsó heti és havi győztesünk egy ifjú titán, a mindössze 9 éves, Dán János. Már hat éve, azaz három éves kora óta pecázik. Egy 13 kilós ponty az eddigi rekordja. Egyelőre szüleivel jár a tavak mellé, nyáron gyakrabban, mint iskola időben. Elmesélte, sokfelé mennek, de leginkább a tolnai felső holtághoz szeret járni. Főként a halak kifogása, s ennek izgalma fogta meg a sportban. Jelenlegi célja egy 15 kilós ponty, és aztán mindig a legnagyobbat megdönteni.

Egy szavazás, egy hét. Ennyi van vissza a TEOL és a Tolnai Népújság közös négy hónapon keresztül zajló halfotó-versenyéből. Add le voksod, és tegyél azért, hogy kedvenced vihesse haza a 60 ezer forintos fődíjat! /A verseny október 2-án kedden délben zárul/

[eweb-voting id="1292672"]

Természetesen versenyünk másik két helyezettje sem tér majd haza üres kézzel. Ők egy 40 és egy 20 ezer forintos utalvánnyal gyarapodnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában