Megtapasztalhatták, hogy adni nagyobb boldogság, mint kapni

– Lelkész úr! Nem lehetne valahogy segíteni? Nekünk csak gyűlnek a konzervek, közben pedig vannak emberek itt bent, és kint is, akik örülnének neki – szólt az egyik fogvatartott.

– Így kezdődött – emlékezett vissza dr. Kaszó Gyula börtönlelkész egy körletfolyosón folytatott beszélgetésre a Tolna Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben.

– Falusi gyerek vagyok, vétek az ételt kidobni! Másnak pedig jó lenne segíteni – tette még hozzá egy másik fogvatartott.

Ebből a jóérzésű felvetésből lett indítvány, majd kérvény, majd parancsnoki engedély és gyűjtési gyakorlat az intézetben.

A fogvatartottak önkéntes alapon jótékonysági célra ajánlhatják fel és adhatják át aláírt nyilatkozatukkal együtt az érvényes szavatosságú, bontatlan csomagolású tartós élelmiszert, amit a börtönlelkész összegyűjt, és továbbít a rászorulók felé olyan intézményekkel együttműködve, mint a Szent Erzsébet Caritas Alapítvány.

A napokban az intézet gyülekezeti termében adták át az első gyűjtési szakasz eredményét: több száz konzervet, ami reménység szerint gondokat csillapít majd a rászorulóknál. Az átadásnál nemcsak a Caritas Alapítvány kuratóriumi elnöke és a börtönlelkész volt jelen, hanem tevékenyen közreműködött az a fogvatartott is, aki bátor kérdésével elindította a folyamatot.

– Még a börtönfalakon kívül sem sokan vannak, akik közel engedik magukhoz és gyakorlattá teszik Jézus szavait, amelyek Pál apostol tolmácsolásában jutnak el hozzánk a Biblián keresztül – mondta ezzel kapcsolatban dr. Kaszó Gyula szekszárdi református lelkipásztor, aki a megyeszékhely Bv-intézetében is ellátja a lelkészi szolgálatot. – Annál nagyobb öröm és reménység ragyog fel akkor, amikor az intézet zárt világához szokott fogvatartottak jutnak el odáig, hogy túllátnak önmagukon, észreveszik mások rászorultságát, és adnak. Önként lemondanak arról, ami a tulajdonukba került, hogy segítsenek mások szükségén.

– Néhányan a Tolna Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartotti állományából megkerestek – folytatta a lelkész –, lenne-e mód arra, hogy segítsenek a rászorulókon. Vannak olyan helyzetek az intézetben, amikor annyi élelem áll egyes fogvatartottak rendelkezésére – akár a beérkező csomagoknak, akár saját keresetüknek köszönhetően –, amennyit nem tudnak elfogyasztani, és ezt a felesleget egy jó és nemes célra felajánlanák. Átadni másnak viszont nem szabad a fölösleget, mert az házirendbe ütközik, és – noha a nemes szándék megérinti a jóérzésű embert – így nem működhet az intézet szigorú szabályai szerint.

Dr. Kaszó Gyula szerint azonban ennek a jótékonysági akciónak hála, a gyűjtésben részt vevő fogvatartottak megtapasztalhatták Jézus szavának igazságát: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (ApCsel 20,35b).