ünnepélyes átadó

2018.11.30. 20:00

Első és második világháborús hősökre emlékeztek

Ünnepélyes keretek között adták át az első és második világháborús hősöknek emléket állító obeliszket Sárpilisen. Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság és az önkormányzat összefogásával mintegy 2,4 millió forintból teljesen megújult az emlékmű. 

Balázs László

Fotó: Mártonfai Dénes

Régi szakrális helyére került vissza az első és második világháborús emlékmű Sárpilisen. Figler János polgármester elmondta, az alkotás az elmúlt években meglehetősen méltatlan állapotba került, a nevek olvashatatlanok voltak, tizenöt évvel ezelőtt pedig áthelyezték. Most az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság és Sárpilis Község Önkormányzatának közös összefogásával mintegy 2,4 millió forintból teljesen megújult az obeliszk. Hozzátette: hősökről és áldozatokól van szó, de beszélni kell az özvegyekről, szülőkről, gyermekekről is, hiszen nem csak harminc-negyven sárpilisi nevet említhetünk, több száz emberről van szó, akik valamilyen módon érintettek voltak a XX. század legjelentősebb és legpusztítóbb háborúiban.

Most végre eredeti helyére került az emlékmű, a helyiek méltó módon emlékezhetnek a halottakra. Kiemelte, a Föld három kontinensén összesen tizenötmillió halálos áldozatot követelő első világháború kapcsán nem sok információjuk van, hogy hol harcoltak a Sárpilisről besorozott katonák, de az 1939 és 1945 között zajló világégés kapcsán megjegyezte, hogy az elhunytak nyolcvan százaléka a Don-kanyarban vesztette életét, vagy tűnt el. Szinte minden jobb módú sárközi református családnak – akik sokat tette a környék felvirágoztatásáért – van áldozata, de a helyi cigányságnak is, roma származásúak is harcoltak és haltak meg a második világháborúban. Az ünnepségen közreműködött Halmosi-Bede Krisztina református lelkész, Holcz Hanga, Erlich János, valamint a Sárpilisi Gerlék és a Tüskerózsa Dalkör.

Veszteségek

Dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott hangsúlyozta, a Tisza István vezette kormányok megpróbáltak felkészülni az első világháborúra. Tudták, hogy a hadsereget fel kell szerelni, de a borzalmakra való felkészülés nem történt meg. Ismertette, hogy a magyar királyság területéről 3,5 millió embert soroztak be, 660 ezer ember elesett, 1,5 millió sérült meg és 880 ezer katona került hadifogságba. A hozzátartozók révén azonban sokkal több embert érintett a háború.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában