Főként neki köszönhető a Vármegyeháza felújítása

2018.11.15. 07:00

Ügyvéd volt, ügyvéd lett dr. Puskás Imre

Visszatért Tolna megyébe dr. Puskás Imre, aki a kormánypárt ismert arca, szóvivő és helyettes államtitkár is volt. Tegyük hozzá: sosem költözött el innen, csak ingázott. Korábban a megyei közgyűlés elnökeként dolgozott. Még korábban újságíró is volt, ebből adódóan, egykori kollégákként tegeződünk az interjúban.

Wessely Gábor

– Miért váltottál annak idején? Nem elégített ki a megyei közgyűlési elnöki munka?

– Nyolc évig, 2006–tól 2014-ig lehettem a megyei közgyűlés elnöke – válaszolta dr. Puskás Imre. – Nagy megtiszteltetés és nagyszerű feladat volt. Megismerhettem megyénk településeit és sok értékes, a közösségért tenni akaró embert. Számomra a megye szimbóluma a Vármegyeháza, ahova belépve mindig azt érzem, mintha egy időkapun lépnék át. Pátosznak tűnhet, de úgy érzem, ott jelen van Pollack, Liszt, Bezerédj, Perczel. Ha egyszer majd megkérdezi egyik unokám (remélem, sok lesz), hogy milyen hasznos dolgot tettem politikusként, akkor bizonyára azt fogom válaszolni: „kijártam” a Vármegyeháza felújítását. Mindezek ellenére, két önkormányzati ciklus után szükségét éreztem új kihívásoknak.

– Több szerepben is láttunk a tévében: szóvivőként, államtitkárként. Úgy tűnt, jól érzed magad. Mi történt, miért jöttél vissza Tolna megyei ügyvédnek?

– Soha sem mentem el. A lakásom, a családom mindig itt volt. A parlamenti patkóban felszólalni, az Országgyűlés egyik patinás nagytermében bizottsági ülést vezetni, a magyarság kulturális örökségéért állami vezetőként felelősséget viselni, mind-mind felemelő érzés volt. Csakúgy, mint az, hogy a legutóbbi választási küzdelemben a kormánypárt egyik „arca” lehettem. Olyan feladatok, amelyek beteljesülését egy-két évtizeddel ezelőtt el sem hittem volna. Ezekért érdemes volt nap mint nap Budapestre ingázni. Most viszont elérkezett az a pillanat, amikor a legnagyobb kihívásnak egy magas szakmai színvonalat képviselő ügyvédi iroda kialakítását érzem.

– Azt mondják, hogy a száraz bélyegzője minden ügyvédet visszavár. Vagyis: szüneteltetni lehet a praxist, leadva a bélyegzőt, de a visszatérés borítékolható.

– Ifjú koromban nem készültem ügyvédnek, a jogi egyetemet is inkább csak hasznos időtöltésként kezdtem el. Aztán ügyvédjelölt és ügyvéd is lettem. Ebben a státuszban talált meg 2006-ban a megyei közgyűlési elnökség. Ettől kezdve szüneteltettem az ügyvédi tevékenységemet. Vagyis tagja maradtam az ügyvédi kamarának, de a tisztség elvállalása összeférhetetlen volt az ügyvédi tevékenység gyakorlásával. Abban azonban szinte biztos voltam, hogy egyszer visszatérek ehhez a hivatáshoz.

– Hogyan fogadta a család a döntésedet?

– Még, amikor úgy tűnt, hogy sohasem szakadok már el Budapesttől, akkor is igyekeztem a családom felé jelezni: a biztos pont az ügyvédi tevékenység. Ennek ellenére meglepetést okoztam szeretteimnek a döntésemmel. A kezdeti aggodalom már elmúlott, azt különösen örömként éljük meg, hogy minden reggel iskolába kísérhetem a fiaimat. Újabban már ügyvédeset is játszanak. Jól érzem magam, nem tartok a jövőtől. Az értelmes feladatok elől, ahogy eddig nem ugrottam el, úgy ezután sem fogok.

Praktizáló ügyvéd, öt gyermek apja

Dr. Puskás Imre 1966-ban született Szekszárdon. Bátaszéken érettségizett (1984), Szegeden szerzett történelem-népművelés szakos (1991), majd jogász diplomát (1997). Nős, öt gyermek édesapja.

Pályája kezdetén dolgozott a Tolnai Népújságnál, szerkesztette a Cikádor című lapot, igazgatója volt a bátaszéki művelődési háznak. Egy ideig egyéni ügyvédként praktizált.

A Fidesznek 1998 óta tagja. Bátaszéken volt önkormányzati képviselő és alpolgármester. A megyei közgyűlés elnöki posztját 2006–2014-ig töltötte be; 2010-ben országgyűlési képviselői mandátumot is szerzett.

Volt az Országgyűlés költségvetési bizottságának alelnöke, majd kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár, s ezt követően, 2018 júniusáig, a Fidesz szóvivőjeként dolgozott. Szeptembertől újraindította a Puskás Ügyvédi Irodát Szekszárdon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában