évforduló

2018.12.30. 16:00

Rendhagyó zeneórák a hatvanadik évfordulón

Hatvan évvel ezelőtt, 1958-ban kezdődött a zeneoktatás Dombóváron. Tolna megyében itt indult el, és ma már az egyetlen általános iskola a Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, ahol emelt szinten folytatnak zeneoktatást a pedagógusok.

Varga Szilvia

A Belvárosi iskolában a 2018/2019-es tanév a 60 éves évforduló jegyében telik, számos program kapcsolódik a jubileumhoz. December 20-án az emlékév részeként rendhagyó tanórákat szerveztek a diákoknak, élő példákon keresztül mutatták be a pedagógusok, hogy miként öröklődik családokban generációkon át a zene és a művészet szeretete.

Az első órában Nyári Éva tanárnő köszöntötte Szabadi Mihályt, Csokonai- és Bessenyei György-díjas koreográfust, aki lányával és fiával érkezett. Zene nélkül nincs élet – így kezdte mondandóját Miska bácsi, aki szeretettel beszélt gyermekkori éveiről. Tizenkét évesen döntötte el, hogy tanító lesz. 1966-ban alapítója, majd huszonkét évig vezetője volt a szekszárdi Bartina táncegyüttesnek. Büszkén mesélt arról, hogy gyermekei, unokái is táncolnak az együttesben és lassan dédunokája is követi a családi hagyományt. Szívesen osztotta meg a közönséggel, hogy hetven évesen újabb foglalkozásba kezdett, elsősorban elbeszéléseket és regényeket ír.

Bemutatkozása után Miska bácsi karácsonyi dalokat is énekelt a gyerekekkel együtt.

A második órában a Fenyvesi család két tagja; Fenyvesi Béla és Fenyvesi Gábor érkezett a színpadra, akikkel Bódis Péterné, Klári néni beszélgetett. A nagyanyjuktól örökölte a négy testvér a szép hangját, jó hallását, és mind a négyen a dombóvári zenetagozatos általános iskolába jártak. Fenyvesi Béla ötévesen kapott gitárt nagyapjától, később népművelő-ének-zene tanári szakon végzett. Majd Pécsre költözött családjával, és 45 éve a Szélkiáltó együttes tagja. Kisebbik fia, Fenyvesi Márton a jazz világában elismert művész, Noé és Sári unokája már több koncerten vettek részt. Fenyvesi Gábor, legkisebb gyermekként már beleszületett egy olyan családba, ahol minden a zenéről szólt. Három gyermeke közül Merse nevű fia bontogatja szárnyait a zene világában.

– Testvéreim lemezjátszót vettek, iszonyú jó zenéket hallgattak, elkezdtek a Kapos kórusban énekelni, együttesben játszottak. Hat évesen én is besétáltam a zeneiskolába. Hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy ebben a miliőben nőhettem fel – emlékezett vissza Merse.

A harmadik órában Gelencsérné Bakó Márta lányával, Kingával mutatkozott be. Nagyon jó példával szolgált a család, hiszen nemcsak Márta és testvére, hanem mindhárom gyermeke is az iskola zenetagozatán végzett. Péter fia táncolni szeretett és klasszikus balettet tanult. Jelenleg a Madách Színházban dolgozik. Lánya, Kinga Kecskeméten, Kodály Zoltán városában énekzene szakos tanári pályáját építi. Középső fia viszont politológusnak tanult. Gelencsérné Bakó Márta, aki szintén ének-zene szakos tanár, mondandójában arra biztatta a diákokat, hogy merjenek nagyot álmodni, mert a zenetagozat nagyon jó alap, és akár zenei pályát, akár teljesen más pályát választanak, rengeteget tudnak profitálni az itt elsajátított tudásból, készségekből.

A program karácsonyi hangversennyel zárult. Dr. Szenyériné Szabolcska Julianna intézményvezető nyitotta meg a rendezvényt, hangsúlyozta, hogy a fenntartó és a város támogatásával valósulhatott meg a rendezvény. Bevezetőjében beszélt az elmúlt évtizedek változásairól, sikereiről és nehézségeiről. Büszkén jelentette ki, hogy a legnagyobb országos elismerést idén tavasszal a Kicsinyek Kórusa Bódis Péterné vezényletével érte el az Év Kórusa díjjal. A színvonalas műsort az „Öreg” Diákok Kórusa kezdte, és szerepet kaptak egykori diákok, akik szólóban hangszeren illetve énekkel léptek a közönség elé. Természetesen a jelenlegi zenetagozatos diákok a Csicsergő Kórussal, és a Nagykórussal is megmutatták tehetségüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában