Mozgássérültek Tolna Megyei Egyesületénél

2019.01.18. 07:00

A közösség segít teljes életet élni és megbékélni a sorssal

– Telefonon elérhető vagyok reggeltől estig. Ismerem a mozgáskorlátozottak legfájóbb problémáit. Van, aki nem tudja elfogadni a helyzetét, inkább csak együtt él vele. Elkeseredett, ki sem lép a négy fal közül. Bezárkózik a saját világába, és nem érdeklődik mások iránt. Aztán vannak a fiatalok, akik azért nem jönnek az egyesületünkhöz, mert a szüleik úgymond „eldugják” őket a világ szeme elől – mondta lapunknak Szabó Sándor, a Mozgássérültek Tolna Megyei Egyesületének elnöke.

Brunner Mónika

Fotó: Mártonfai Dénes

– Mióta mozgássérült, milyen nehézségeket okoz az életében ez az állapot?

– Így születtem. A bal kezem sérült, de elfogadtam a sorsomat, és ugyan gyakran felmerül ismeretlenekben, hogy miért nincs művégtagom, igazából sosem hiányoltam. Az életemet teljes értékű emberként élem. Sosem felejtem el, amikor a jogosítványomat szereztem, az oktatóim az mondták, hogy kizárólag egy minimum félméteres protézissel engednek vezetni. Sikerült meggyőznöm őket, hogy erre nincs szükség. Huszonöt éve van jogosítványom. Mivel mozgássérültként születtem, így nőttem fel, ezt szoktam meg. Bár ahogy az idő halad, a gerincbántalmak és az ízületi gyulladások is kínozni kezdtek. A hobbimról azonban nem mondok le. Van egy kis tanya, ahol dolgozgatom, ezenkívül az Atomerőmű Sportegyesület (ASE) asztalitenisz szakcsoport vezetője vagyok, mostanában többnyire versenyeket szervezek, rendezek.

– Miért vállalta a tisztséget a Mozgássérültek Tolna Megyei Egyesületénél? Mit lehet tudni a szakmai életéről?

– Harminc éve vagyok tagja a Tolna megyei egyesületnek, vezetőségi tagja tizennyolc, elnöke pedig kilenc éve. Két éve tagja lettem a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége Etikai és Fegyelmi Bizottságának is. Hála Istennek etikai ügyeink szinte alig vannak, köszönhetően a megfelelő kommunikációnak valamint a jól szervezettségnek. Azért vállaltam a tisztségeket, mert úgy gondoltam, hogy tudok segíteni az embereknek. Telefonon elérhető vagyok reggeltől estig, mindenben állok a rendelkezésükre, ismerem a mozgáskorlátozottak legfájóbb problémáit. Van, aki az állapotát soha nem tudja elfogadni, elkeseredetten éli a mindennapjait, és nem tud megbékélni a sorsával. Sokan bezárkóznak a négy fal közé. Alig mozdulnak ki otthonról, nem érdeklődnek mások iránt. Aztán vannak a fiatalok, akik például azért nem jönnek az egyesületünkhöz, mert a szüleik szégyenlik őket, úgymond rejtegetik mozgássérült gyerekeiket a világ szeme elől. Nem gondolnak bele, mi lesz, ha ők már nem lesznek. Fontos itt is megemlíteni, hogy a munkánk egyik lényegi eleme, hogy a mozgássérülteket bevonjuk a közösségbe, megismertessük őket egymással, hogy kicsit nyitottabban álljanak a világhoz, és minél önállóbbak legyenek. Ugyanakkor el kell mondani, hogy a fiatalok között azért szép számmal akad olyan is, aki közösségbe jár, és mozgáskorlátozottsága ellenére képes teljes életet élni. Természetesen őket is szívesen látjuk az egyesületünknél, hiszen tagjaink többsége az idősebb korosztályból kerül ki, így jóval több tapasztalatunk van e téren is.

– Hány tagjuk van összesen Tolna megyében?

– Hatezer fős tagságunk van, de nem kizárt, hogy akár kétszer ennyi mozgáskorlátozott él a megyében. Mi róluk tudunk, velük vagyunk kapcsolatban.

– Milyen jövő előtt áll a Mozgássérültek Tolna Megyei Egyesülete, melyek voltak a tavalyi és melyek az idei év legsürgetőbb feladatai?

– A pályázatok sikeres megvalósítása az egyik legfontosabb feladatunk. Az elmúlt években a két megnyert pályázatunknak köszönhetően a tagjainkat sok mindennel el tudjuk látni, ezenkívül reménykedünk abban, hogy a harmadik – első körben elutasított – uniós pályázatunkat végül sikerre tudjuk vinni. Szerencsére a fellebbezésünknek már helyt adtak, így esélyünk van arra, hogy tartalék listáról nyerjünk. Mind programok, mind rendezvények megvalósítása tekintetében gazdagodna a tagságunk, valamint megyei szinten három új munkatársat tudnánk foglalkoztatni napi négy órában.

– Milyen célra fordítják az elnyert pályázati támogatásokat?

– Mindkét megnyert pályázatunk a közösségépítést szolgálja. Az első kiíráson huszonötmillió forintot nyertünk erre a célra. Több településen, Bátaszéken, Pakson, Szekszárdon, Tamásiban tartottunk családi napot az elmúlt években, az ötven-száz résztvevőt vonzó, egész napos rendezvényeink kivétel nélkül nagy sikert arattak. Idén rengeteg kirándulást tervezünk gyógyfürdőkbe. A mozgássérültekkel nemcsak Tolna megyét, hanem az ország különböző részeit is szeretnénk megismertetni. A téli idő, a hideg, a fagyok miatt a szervezéssel mindenképpen megvárjuk a január végét. A másik megnyert pályázatunk a Kézenfogva címet viseli. Ezen közel ötvenmillió forintos támogatást kaptunk, amely szintén rendezvényekre, közösségépítésre fordítható. Valamint meg kell említenünk a MEOSZ támogatását, a Korlátok nélkül – Mozgáskorlátozott Emberek Infokommunikációs akadálymentesítése projektet. Az országban húsz szolgáltatási pont van, ahol helyenként két-három munkatárs foglalkozik részmunkaidőben azokkal a mozgássérültekkel, akiket be tudunk vonni a programba. Országosan mindez hatszáz embert érint, Tolna megyei viszonylatban harmincan kaphatnak infokommunikációs eszközöket. Lehet ez akár egy speciális vagy egy szemmel működtethető egér, egy könyöktámasz, egy billentyűzet, lehet laptop, kinek, mire van szüksége. A lényeg, hogy a mozgássérültek ön­álló életet tudjanak élni. Az internethasználat megkönnyíti a mindennapjaikat, például a hivatali ügyintézést, vagy akár a csekkek befizetését.

– Milyen problémákkal küzdenek a mozgássérültek Tolna megyében?

– A legnagyobb problémát évtizedek óta az akadálymentesítés hiánya, vagy esetenként a nem megfelelő kivitelezése okozza. Ez sajnos országos jelenség. A Mozgássérültek Tolna Megyei Egyesületénél van tapasztalati tanácsadó, az ő szakértelmével is igyekszünk segíteni a kivitelezők, építtetők munkáját, hiszen mi ebben élünk, dolgozunk. Helyzetünknél fogva mi tudjuk elmondani leginkább, hogy például egy már megvalósult akadálymentesítés megfelel-e a számunkra. Probléma ezen felül, hogy a kerekesszékesek gyakran elakadnak a járdákon. Szekszárdon, a Béla király téren például sokszor találkozni kerekes székesekkel, akik az úton kénytelenek közlekedni, mivel a járdák állapota ezt nem teszi lehetővé. Van például a területen egy nagy küszöb, amelyen az egyik kerekes székes úgy fennakadt, hogy közel másfél órát várt, míg végül lesegítették róla. Szintén probléma a parkolás. Szekszárdon gyakran előfordul, hogy a mozgássérült-parkolókból nem lehet megközelíteni az intézményeket, mert a kerekes székes a parkolóból nem tud felmenni a járdára. Körülbelül tizenöt centiméteres szintkülönbségeket szoktunk mérni. Ha a járdaszintet nem süllyesztik le – és ez a régebben épült parkolóknál általános –, akkor a kerekes székes elakad rajta. Még mindig szót kell ejteni arról, hogy a mozgássérült-parkolókat rendre illetéktelenek is használják. Saját tapasztalatom pedig az, hogy a parkolóőrök bizony elmennek a mozgássérülthelyeken parkoló, kártyával nem rendelkező autó mellett, én viszont volt, hogy azért kaptam „Mikulás csomagot”, mert a parkolási engedélyemen nem látszott a lejárati dátum. Külföldön elképzelhetetlen, hogy egy arra nem jogosult gépkocsivezető beálljon egy mozgássérült-parkolóba. Ez a tipikus magyar mentalitás nagyon gyakran bosszantó tud lenni.

– Mik a legfőbb célkitűzései az egyesületnek?

– Túlélni. Nagyon sok egyesület küzd a fennmaradásért, sajnos köztük vagyunk mi is. Azt szeretném, ha ez másoknak és természetesen nekünk is sikerülne.

Azonnali segítségnyújtás

A Mozgássérültek Tolna Megyei Egyesületének éves tagdíja kétezer forint. A felajánlásoknak köszönhetően – amelyeket a jövőben is hálásan fogadnak – havi jelképes száz forintért néhány hónapra tudnak biztosítani akár könyökmankót, kerekes széket, járókeretet, fürdetőszéket.

Sürgős segítségnyújtás esetén a mozgássérültek a 06(20)411-5448-as mobilszámot is hívhatják, küldhetnek sms-t, de alapvetően ügyfélfogadási időben fogadják a megkereséseket. Hétfőn, kedden, szerdán 8.30 és 12.30 óra között személyesen is várják azokat, akiknek segítségre van szüksége a Szekszárd Dózsa György utca 1. szám alatt.

Az interneten a [email protected] e-mail-címen lehet őket elérni, honlapjuk, a www.mstme.webnode.hu egyelőre fejlesztés alatt áll.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában