Szekszárdi Múzeumbarát Egyesület

2019.01.24. 11:30

Rendbehozattak egy régi ruhaderekat a múzeumbarátok

A Szekszárdi Múzeumbarát Egyesület nemcsak előadásokat, kiállításlátogatá-sokat, avagy kirándulásokat szervez, hanem adakozik is. Tavaly a több mint félezer tagot számláló szerveződés kétszázötvenezer forintot ajánlott fel a megyei múzeum újkortörténeti gyűjteményét gyarapító, 1860-as évekből származó ruhaderék-restaurálásra.

Szeri Árpád

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Fotó: Beküldött kép

– Miután létszámunk fokozatosan bővül, növekednek a tagdíjból származó bevételeink is – mondta el lapunknak dr. Gaál Zsuzsa, az egyesület elnöke, a megyei múzeum igazgatóhelyettese. – Ennek ismeretében merült fel annak gondolata, hogy az egyesület hozzájárul a múzeumi szakanyag restaurálásához. Intézményünk mindig is támogatta az egyesületet: például ingyenesen biztosítja az előadásoknak, vetítéseknek, fogadónapoknak helyet adó könyvtártermet. A felajánlást nagyvonalú köszönetként nyugtáztuk, örömmel, hiszen a pénz révén végre megoldottunk egy sürgető feladatot.

Azaz, az 1860-as évekből származó ruhaderék rendbehozatalát. Ennek azért van különleges jelentősége, mert a múzeum ebből a korból nem rendelkezik hasonló öltözékkel, csak ez az egy van birtokában. Nem kizárt, hogy egykoron a Perczel-család valamelyik hölgytagja pompázott benne. A derék egyébként felső viseletet jelent: a kék színű ruha magyaros jellegű, zsinóros, híven tükrözi a XIX. század közepének divatját.

A történet a felajánlással egyébként nem ért véget. A Wosinsky Mór Múzeum Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott pályázata sikeresnek bizonyult. Az intézmény így újabb kétszázötvenezer forintot fordíthat arra, hogy az alsó részt is maradéktalanul rekonstruálják.

– A munkával a fővárosban élő, ismert szakembert, Kralovánszky Mária textilrestaurátort bíztuk meg – folytatta dr. Gaál Zsuzsa. – Nem kell különösebben hangsúlyozni, hogy az egykori, megviselt, elvásott, illetve a mostani, rendbe hozott, újszerű derék között ég és föld a különbség. Ezt hamarosan a múzeum látogatói is nyugtázhatják, hiszen a visszaszállított ruhát a Hónap Műtárgyaként állítjuk ki.

Kiszínesednek a festmények

Friss hír: a nemrég közgyűlést tartó Szekszárdi Múzeumbarát Egyesület újabb felajánlást tett. Szükségessé vált ugyanis Boros Nepomuk János két festményének rendbehozatala. Az egyik alkotás százezer forintos munkadíját a megyei múzeum állja. Az egyesület tagsága ugyancsak százezer forintot szavazott meg a másik kép restaurálásra. A Wikipédiában olvasható, hogy Boros Nepomuk János (Boross János) Szekszárdon született 1808-ban és vélhetően ugyanitt hunyt el 1855-ben. Művészeti tanulmányait 1834 és 1837 májusa között végezte el Bécsben. 1841-ben fél évig ismét Bécsben, majd egy ideig Münchenben is tanult. Hazatérése után, 1841-42-ben több kiállításon vett részt Pesten, ahol főleg életképeit mutatta be.

A császárvárosban 1841-ben Tolna vármegye számára megfestette V. Ferdinánd király arcképét. 1841-ben megnősült és letelepedett Szekszárdon. 1848-ban mint honvédfőhadnagy részt vett a szabadságharcban. 1849-ben pedig bujdosnia kellett és így igen keveset dolgozhatott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában