20. Bartina teljesítménytúra

2019.01.21. 09:30

Rengetegen húztak túracipőt szombaton

Fekete Dávid

Fotó: Mártonfai Dénes

Szombaton immár huszadik alkalommal rendezte meg a Ifjúsági Unió Szekszárd (IFU) a szokásos Bartina teljesítménytúrát. A jubileumi rendezvényen öt különböző táv közül választhattak az érdeklődők. Joó Balázs, az IFU elnöke elmondta, minden várakozást felülmúlt a létszám, ugyanis több mint ezerkilencszázan jelentkeztek, ez kétszázzal több, mint amire számítottak. A legtöbben a tizenhat kilométeres távot választották, ezt közel ezer fő járta végig. A leghosszabb, negyvenkét kilométeres útvonalat is közel kétszázan teljesítették.

Joó Balázs szerint a nagy létszám ellenére semmiféle fennakadást nem tapasztaltak, a száz önkéntes precízen vezényelte le a túrát. Az ellenőrző pontokon meleg teát, forralt bort, almát, csokoládét osztottak.

Nem csak a megyéből, vagy a környékről érkeztek a túrázni vágyók, többek között szerb és lengyel turisták is jelentkeztek. Igen változatos volt a túrázók életkora is. Joó Balázs szerint a legkisebb, egy-két éves kisgyermekektől kezdve egészen a hetven-nyolcvan éves korosztályig találkozhattunk túrázókkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában