Szekszárdi Múzeumbarát Egyesület

2019.01.26. 18:10

Vadregényes vidékeket barangolnak be idén is

Szeri Árpád

Fotó: Beküldött kép

Megtartotta évnyitó közgyűlését a Szekszárdi Múzeumbarát Egyesület. Mint azt Andrásné Marton Zsuzsa múzeumpedagógus, a szerveződés titkára elmondta, tavaly ötvenhárom programot sikerült megszervezni. Ezek között egyaránt voltak előadások, kiállítás- és műterem-látogatások és tematikus napok.

– A legnépszerűbb és a legtöbb résztvevőt vonzó rendezvényeink a honismereti, helytörténeti értékek megismerését célzó autóbuszos kirándulások voltak – folytatta a titkár. – Számos múzeumot, tájházat, templomot, kastélyt, várat, természetvédelmi területet, nemzeti parkot látogattunk meg. Tavaly háromszor jártunk külföldön, júniusban és augusztusban Dél-Tirolban, szeptemberben pedig Dalmáciában. Így összesen huszonhét kiránduláson vettek részt egyesületi tagjaink.

Idén a jól bevált gyakorlatot kívánja folytatni az egyesület. Azaz folytatódnak az ismeretterjesztő előadások, rendezvénylátogatások és kirándulások. Utóbbit tekintve különlegességnek ígérkezik májusban a Fruska Gora hegység, majd az Al-Duna bebarangolása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában