fejlesztés

2019.01.20. 13:00

Városrész újul meg Simontornyán

Balázs László

Fotó: Shutterstock

Több mint 400 millió forint uniós támogatásból újítanak meg egy városrészt Simontornyán – közölte az állami hírügynökséggel Csőszné Kacz Edit polgármester.

A város vezetője elmondta, az önkormányzat 415 millió forintot fordít a Gyár utca mellett fekvő, csaknem egyhektáros, barnamezős terület rendbetételére.

A fejlesztés keretében felújítják az önkormányzati tulajdonú Városüzemeltetési Kft. épületét, és új tűzoltószertárat építenek. A negyven taggal működő helyi önkéntes tűzoltó egyesületnek (ÖTE) jelenleg nincs telephelye, az új szertárban majd el tudják helyezni az egyesület tűzoltóautóit. Az érintett területen később két inkubátorcsarnok is épülhet. A rehabilitáció célja, hogy a vállalkozások, befektetők és a lakosság számára vonzó, környezetileg fenntartható városi miliő alakuljon ki – fogalmazott Csőszné Kacz Edit. Az idén kezdődő hároméves projekt részeként a környezettudatosságot segítő és bűnmegelőzési programokat, szakmai, közösségi fórumokat is tartanak majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában