önkormányzatok

2019.02.22. 17:30

A Társuláson nem múlik a foglalkoztatás bővítése

A Kapos-menti Terület- és Vidékfejlesztési Társulás Tanácsának idei első ülését február közepén hívta össze a társulás elnöke, Pintér Szilárd.

Varga Szilvia

Fotó: Varga Szilvia

Az Attalán tartott ülés napirendjén szerepelt többek között a Leader pályázatok aktuális helyzetéről szóló tájékoztató. A hasznos információkat tartalmazó napirendi pont előadója a Tolnai Hármas Összefogás Vidékfejlesztési Szövetség munkaszervezetének vezetője, Farkas Ferenc volt.

A rendezvényen jelent volt Potápi Árpád János országgyűlési képviselő is, aki nemcsak vendégként, hanem az egyik napirendi pontnál – a tanács elnökével közösen – előadóként is szerepelt.

Az ülés talán legjelentősebb döntése a társulás közfoglalkoztatóként való szerepvállalása a Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya által indítandó pályázati projektben. Pintér Szilárd elnök hangsúlyozta, hogy a térség egyik legsúlyosabb problémája a foglalkoztatás alacsony szintje, amelyre pozitív hatással lehet a szerepvállalás támogatása. A településvezetők lényegesnek tartják minden olyan eszköz megragadását, amely ennek a súlyos problémának az enyhítésére szolgál. A pályázat részleteit Filczinger Ágnes, a Dombóvári Járási Hivatal vezetője ismertette, miszerint több mint száz dombóvári és Dombóvár környéki alacsony képzettségű álláskeresőn segíthet a társulás támogató döntése. A program célja, hogy képzésekkel segítse elő a közfoglalkoztatásban résztvevő álláskereső személyek számára a továbblépést, a szakképzettség megszerzését, végső soron az elsődleges munkaerőpiacon való elhelyezkedést. Az adott térség munkaerő szükségletére épül a képzési kínálat, amely nemcsak a munkaerő, hanem a munkát kínáló vállalkozások itt tartását is támogatja.

A projekt sikerességéhez azonban elengedhetetlen Dombóvár Város Önkormányzatának támogatása, hiszen csak a községek nem tudják biztosítani a feltételekben szereplő minimális létszámot. A közel száz fő érintett fele ugyanis a városban, másik fele a kistérségben él. Vagyis külön-külön sem a települések, sem Dombóvár nem felel meg a feltételeknek. Azonban a korábbi gyakorlattól eltérően a tavaly szeptemberben induló képzésen Dombóvár már nem vállalta a foglalkoztatással járó feladatokat, kötelezettségeket. Akkor Kocsola Község Önkormányzata a kocsolai és a dombóvári résztvevők foglalkoztatását is felvállalta. Így valósulhatott meg ősszel a program. Tehát elengedhetetlenné vált az összefogás, a településvezetők felelősségteljes gondolkodása ahhoz, hogy úgy a kistérségben, mint a Dombóváron élő alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak hozzájuthassanak az ingyenes képzéshez.

A Kapos-menti Terület- és Vidékfejlesztési Társulásban tizenöt községi polgármester dolgozik együtt. Dombóvár viszont nem tagja a Társulásnak. Mivel a kérdés az egész dombóvári térséget érinti, megkérdeztük Szabó Loránd polgármestert, milyen okból változtatták meg korábbi elhatározásukat?

Szabó Loránd polgármester elmondta, hogy tavaly augusztusban költségtakarékosság miatt arról határozott a képviselő-testület, hogy a Dombóvári Város- és Lakásgazdálkodási Nonprofit Kft. – mint a városban közfoglalkoztatói szerepet ellátó cég – nem működtet TB kifizetőhelyet. Ennek értelmében közel hatmillió forint megtakarítást érhetnek el évente. A társadalombiztosítási törvény szerint a tartósan száz fő feletti dolgozói állománnyal rendelkező munkáltatók esetében kötelező a pénzbeli társadalombiztosítási szolgáltatások helyben elbírálása és kifizetése. Kérdésünkre hozzátette, hogy jelenleg három START közfoglalkoztatási program folyik, és az állandó dolgozókkal együtt a létszám közel száz fő most is az önkormányzati cégnél. Tehát Dombóvár a projektben nem vállalja a közfoglalkoztatói szerepet a döntés értelmében, és ezért nyújt segítséget a Társulás a közel száz, a térségben dolgozni szándékozónak a képzésben.

Borítóképünkön: Potápi Árpád János (balról), Pintér Szilárd és Filczinger Ágnes, a dombóvári járási hivatal vezetője

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában