elismerés

2019.04.12. 13:00

Rangos díjat kapott a decsi táncospár

Fülöp Ferenc-díjat kapott két decsi táncos, Takács László és dr. Szekeres Beáta. A sárközi verbunk, lassú és friss csárdás előadásmódjukat értékelte a szakmai zsűri.

Budavári Kata

Forrás: Shutterstock

Fotó: Illusztráció

A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség idei évben is megrendezte a „Fülöp Ferenc” Hagyományőrző Szólótáncversenyt, amelynek célja a hagyományőrző együttesekben táncolók ismereteinek tanulmányozása, gyarapodásának ösztönzése.

A 2019. március 23-án Bagon megrendezett megmérettetésen – több sárközi hagyományőrző együttes mellett – a decsi Gyöngyösbokréta Hagyományőrző Egyesület két táncosa, Takács László és dr. Szekeres Beáta is részt vett. A sárközi verbunk, lassú és friss csárdás előadásmódjának elismeréseként a neves szakmai zsűri értékelése alapján mindketten Fülöp Ferenc-díjban részesültek. A versenyt megelőzően két alkalommal a Szövetség által szervezett szakmai felkészítésen vettek részt, amelyen Taba Csaba és Fejér Erika segítette őket.

A táncosok elmondták, hogy ez a díj számukra azért is fontos, mert Decsről ők az elsők, akik megkapták, emellett elismerték a többéves kutatómunkát és tanulást, melyet a sárközi tánc- és egyéb kultúra megismerésével töltöttek. Elkötelezettek a sárközi – különösen a decsi – hagyományok felkutatása, színpadra állítása, táncainak tanítása iránt.

A táncospár jelenleg tanulmányainak végén jár a néptánc-csoportvezetői képzésen, ahol az elmúlt két évben bővítették ismereteiket többek között néprajzi, módszertani és táncos területen. Itt szerzett tudásukkal vezetik a Gyöngyösbokréta Hagyományőrző Egyesület kis létszámú, de annál lelkesebb tánccsoportját. Fő céljuk a gazdag sárközi kultúra megismertetése minél szélesebb körben, a táncon keresztül.

Fontos, hogy a táncosok megismerjék ne csak a tánclépéseket, hanem az ahhoz tartozó szokásokat is. A hiteles elő­adásmód egyik legfőbb alapja a kultúra ismerete. Ezért is beszélgetnek a tánclépések között magáról a kultúráról, a régi szokásokról. Várnak péntekenként este hat órától a Faluházban bárkit kortól, tánctudástól és lakóhelytől függetlenül, aki a táncokon keresztül szeretné megismerni saját faluja, illetve a Sárköz kultúráját. Az sem jelent problémát, ha valaki nem rendelkezik saját viselettel, mert az egyesület saját viseletekkel is rendelkezik.

A Gyöngyösbokréta célja nem csak a sárközi tánc megtartása, hanem a népdalkincs, népviselet, népszokások, népzenéjének ápolása, megóvása az utókor számára. Szeretettel fogadnak mindenkit, akik népdalokat szeretnének tanulni, énekelni, vagy megismerkednének a citerázás rejtelmeivel. Az egyesület bárkit szívesen lát a tagjai között, aki szeretne egy jó hangulatú, családias közösség tagjává válni, tudtuk meg Lázár János egyesületi elnöktől. A tagdíjbevételt is a közösségre fordítják, hiszen minden évben tartanak legalább egy olyan eseményt, például kirándulást, közös főzést, amelynek révén még összetartóbbá válik a csapat.

Lázár János arról is tájékoztatott, hogy terveik között szerepel tábor, illetve rendszeres foglalkozások szervezése is, ahol a részvevőknek alkalmuk nyílik megismerni a sárközi gyöngyfűzést, rostkötést, népdalokat, népzenét és táncokat is.

Ösztönöz ez a megmérettetés

A „Fülöp Ferenc” Hagyományőrző Szólótáncversennyel a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség ösztönözni kívánja az archív gyűjtések és az idősebb táncosok segítségével a helyi táncok elmélyült tanulmányozását, a hagyományőrző együttesekben táncolók szakmai presztízsének növelését.

Az 1997 óta kétévenként megrendezett országos verseny a hagyományőrző együttesek táncos egyéniségeinek egyik legrangosabb elismerése. Ahhoz, hogy a táncosok jól szerepelhessenek ezen a versenyen, szükséges az együttes által őrzött saját tánchagyomány alapos ismerete, koreográfiai beállításokat nélkülöző, a táncra jellemző motívumkészletből építkező improvizáció, az egyéni előadásmód, a stílushű viselet és a zenével való kapcsolat. A magukat megméretőknek két és fél perc áll a rendelkezésükre, hogy bizonyítsanak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában