Pro Urbe

2019.05.27. 11:30

A fényes korszakok közé tartozik az elmúlt idő

Harminc éve nyilvánították története során harmadszor is várossá Tolnát. Az idei Pro Urbe díjakat a település korábban elhunyt polgármestere, dr. Sümegi Zoltán és a nagy múltú helyi kékfestő műhely kapta.

Steinbach Zsolt

Fotó: Mártonfai Dénes

Tolna város történetében az elmúlt négy-öt év a fényes korszakok közé tartozik. Ilyen sok és ilyen jelentős fejlesztés ilyen rövid idő alatt még nem zajlott a településen – fogalmazott Appelshoffer Ágnes, Tolna polgármestere az idei város napi ünnepi testületi ülésen. A városvezető hozzátette: harminc éve, amikor Tolna harmadszor is városi rangot vívott ki, csak álmodni lehetett, hogy a település három évtized alatt ilyen fejlődésen megy keresztül.

A városnapi események pénteken kezdődtek, gyermekszínházi előadásokkal, gyermekrajzpályázat eredményhirdetésével, illetve Pauli Anna, Munkácsy-díjas textilművész kiállításával. Este helyi rockegyüttesek – Walking Mama, Electric Soul, Partwish – szórakoztatták a közönséget a Hősök terén.

A szombaton délelőtt rendezett ünnepi testületi ülésen adták át a városi kitüntetéseket, a Lovardában. Az eseményen mások mellett részt vett dr. Lehőcz Regina, a megyei kormányhivatal főigazgatója és Ribányi József, a megyei önkormányzat alelnöke is.

Fotó: Mártonfai Dénes

Az Év Tolnai Civil Szervezete díjat az idén 18 éve működő Tolnai Polgárőrség Közhasznú Egyesület kapta, az elismerést dr. Szilák Mihály elnök vette át. Az Év Tolnai Vállalkozója elismerést Frankovszkyné Komlósi Ritának, a Ritalia Travel Kft. alapító-ügyvezetőjének adták át. A Tolna Város Kiváló Közalkalmazottja kitüntetést Herczig Lászlóné, a tolnai Wosinsky Mór Általános Iskola igazgatója, valamint Szalai Lászlóné, a tolnai Családsegítő Központ szociális gondozója érdemelte ki.

A Tolna Város Sportjáért kitüntető díjat a tavaly megyebajnoki címet szerzett Tolna Városi Futball Club felnőtt labdarúgó csapatának ítélte oda a képviselő-testület. A díjat Wéber Tamás elnök vette át. A Tolna Városért kitüntető díjat az 1810 óta folyamatosan működő Tolnai Kékfestő Műhely, illetve a várost 2006 és 2014 között irányító dr. Sümegi Zoltán (posztumusz) kapta. A műhely díját Horváth Tibor, a posztumusz kitüntetést Sümegi Etele, dr. Sümegi Zoltán legkisebb gyermeke vette át.

A város napja délután gyermek- és csok Pont-programokkal, folklórműsorral folytatódott. Este fellépett Janicsák Veca és Pál Dénes is, zárásként a Nihil Chips zenélt.

Fotó: Mártonfai Dénes

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában