bizonyítványosztás

2019.05.30. 07:00

Fogvatartottak szereztek szakmunkás bizonyítványt

Bizonyítványosztás volt szerdán a Tolna Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben, amely 2016 augusztusában kötött együttműködési megállapodást a Szekszárdi Szakképzési Centrummal. Az év szeptemberében nyolc fogvatartott kezdte meg a képzést, a héten pedig hatan adtak számot elméleti és gyakorlati tudásukról, és szereztek festő, mázoló, tapétázó szakmunkás bizonyítványt.

Hanol Erzsébet

Fotó: Mártonfai Dénes

A tegnapi ünnepségen az oktatók mindegyike dicsérte a képzésben résztvevőket, és azt hangsúlyozták, hogy jó szakma került a kezükbe, amellyel a szabadulásuk után rövid időn belül el tudnak helyezkedni, ami megélhetést biztosít számukra. – A kezük munkája legyen az érték, azt cseréljék be arra, amire vágynak – fogalmazott az egyik oktató. Juhász Gábor, a Szekszárdi SzC Ady Endre Szakképző Iskolájának igazgatója elmondta, az oktatásban résztvevő fogvatartottak példaként állíthatóak társaik elé kitartásukkal, szorgalmukkal. A hároméves képzés során végig jó tanulmányi eredményeik voltak, 4,4-es osztályátlaggal végeztek. Az igazgató hozzátette, hogy az első évben közismereti tantárgyként magyart és idegen nyelvként németet is tanultak a fogvatartottak.

Egyikük már szabadult emberként vehette át a bizonyítványát. Ő elmondta, hogy mielőtt börtönbe került, leérettségizett, és elkezdett egy sportedzői képzést, amit a büntetés miatt nem tudott befejezni. Régi vágya volt, hogy szakmát szerezzen, így élt a képzési lehetőséggel, valamint a szabadulása után vállalta, hogy visszajárjon, és az intézetben befejezze az iskolát. Ezt jeles eredménnyel teljesítette, és mint mondta, már kapott is munkalehetőséget. Arról is beszélt, hogy a tanárok végig jól viszonyultak hozzájuk, a szabályok megkövetelése mellett emberként kezelték őket, és ez is hozzájárult a sikerhez.

Jéri Tamás bv. alezredes, az intézet megbízott parancsnoka kiemelte, hogy minden képzés, amit a fogvatartottak a börtönben szereznek, felvértezi őket a kinti éltre, és az oktatás a társadalomba való visszailleszkedés egyik legfontosabb eszköze. Jelenleg az intézetben még szakács képzés zajlik, illetve 480 órás szobafestő résszakképesítés folyik. A most vizsgázókon kívül húsz fogvatartott vesz részt oktatásban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában