számítástechnika

2019.05.13. 11:30

Okoseszközök nélkül ma már senki sem boldogul

A számítástechnika az élet egyre több területén megjelenik. Ott is, ahol korábban nem is gondoltuk volna. Tolna megyei cégek, önkormányzatok, kisiparosok, sőt művészek is használják már a számítógépet, egészen érdekes dolgokra.

Wessely Gábor

 

Csinos robotlányok táncolnak egy japán étteremben. Itt még nem tartunk, de a számítástechnika, a robottechnika ott van már olyan helyeken is, amelyekről azelőtt álmodni sem mertünk. A tolnai Hámori Étteremben közel húsz éve működik számítógépes rendszer. Eleinte csak statisztikai összegzésekhez, készletkimutatásokhoz használták, de ma már olyan gasztroprogrammal dolgoznak, mely lehetővé teszi, hogy a felszolgáló az okostelefonján vegye fel a megrendelést, amit az ételkiadóban is látnak, és egy érintőképernyős kijelzőn tudnak kezelni: mi vár még előkészítésre, mit vittek már ki.

A modern pálinkafőzde is digitális vezérlésű. A tavalyi országos pálinkaversenyt megnyerő, harci Brill Pálinkaház cégvezetője, Nagy Attila szerint sokat könnyít a munkájukon a programozhatóság. Hangsúlyozza, hogy ember nélkül nem működik a rendszer, viszont több ezer liter cefre lefőzésekor nagy áldás a gépi vezérlés. Érintőképernyős beállítási lehetőségek vannak, s kezdődhet a desztilláció, készülhet egy menetben a párlat.

Önkormányzatok, kisiparosok és művészek is használják a számítógépet megyeszerte, érdekes dolgokra. A dunaföldvári ifj. Koffán Károly például komputergrafikákat készít.

Technikai változások az újságírásban

Az újságírásban is ugrásszerű fejlődést hozott a számítástechnika. Először csak annyi történt, hogy a mechanikus írógépeket felváltották a PC-k. Aztán terjedni kezdett az otthoni munkavégzés. Floppykon be lehetett vinni a szerkesztőségbe a kész cikkeket, fotókat. A floppyt kiszorította a CD, azt a DVD, azt a pendrive, s egyszer csak mindez szükségtelenné vált, mert e-mailben bármi, bárhová továbbítható napjainkban. Sőt, bárhonnan továbbítható, mert az alapgép sem hálózathoz kötött, s akár zsebre vágható méretű is lehet.

Sírhelynyilvántartó program

A faddi önkormányzatnál számítógépes nyilvántartást vezetnek a sírhelyekről. A papíralapú térkép is használatban van, de a digitális sokkal szemléletesebb, könnyebben kezelhető és gyorsabb ügyintézést tesz lehetővé. Az adott sírra kattintva, megjelenik annak fotója a kiegészítő információkkal: hány személyes, kik nyugszanak ott, van-e benne üres hely, meddig van megváltva stb. Különféle keresési lehetőségek is a felhasználó rendelkezésére állnak. A megyében még elég kevés település rendelkezik ilyen programmal.
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában