Almanach

2019.07.24. 11:30

Tizenhat külföldi és magyar delegációt fogadott Alsónyék

Nyolc ország, Csehország, Horvátország, Németország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Szerbia és Magyarország, valamint Erdély delegációját fogadta Alsónyék július 19-én, az „Európa a Polgárokért Nemzetközi Fórum” keretében, amely hivatalos része volt a háromnapos NyékFeszt elnevezésű fesztiválnak.

Brunner Mónika

Fotó: Mártonfai Dénes

A hazánk mellett hét országot és tizenhét települést érintő nagyszabású rendezvény július 19-én, pénteken kezdődött. A hivatalos delegációk tagjai ekkor érkeztek a Tolna megyei községbe, és mind a három napon részt vettek a programokon. Alsónyék önkormányzata összesen tizenhat delegációt fogadott. Az erdélyi testvértelepülésük, Kézdiszentlélek hozzájuk látogató vendégeit alsónyéki embereknél szállásolták el, akik családtagként fogadták őket.

– Mindent megtettünk, hogy a lehető legnagyobb kényelmet biztosítsuk a számukra. Sokan elhozták az országukra, településükre legjellemzőbb relikviákat, ezzel is megismertetve kultúrájukat, azokat egyébként a fesztivál alatt ki is állítottuk – mondta lapunknak Kovács Anita, az alsónyéki művelődési ház munkatársa, az esemény egyik szervezője.

A nyolc országot, köztük hazánkat Kézdiszentlélek mellett a következő településekről képviselték: Brezova, Kiskőszeg, Kálnica, Legrad, Kastl, Auseu, Vadu Crisului, Feketenyék, Ipolynyék, Nyékvárkony, Dobronak, Nyékinca, Kápolnásnyék, Felsőnyék, Nyékládháza, Alsónyék.

A háromnapos fesztivál kulturális programokkal, kiállítással, főzőversennyel és egyéb programokkal várta az érdeklődőket.

A már említett Európa a Polgárokért Nemzetközi Fórum során a demokratikus elkötelezettség és polgári részvétel témákban tartottak megbeszélést. A fórumok, vitatémák között a következők szerepeltek még: „A döntéshozatal szintjének fontossága az EU-ban”, az „Erős Európáért: a különbözőségek egysége”, valamint az „Egy erősebb Európa jövőjéért: hagyományos energia vagy zöld energia? – új és megújuló energiaforrások”.

Alsónyék Község Önkormányzata különös gonddal figyelt arra, hogy a vendégül látott országok képviselői megfelelő körülmények között tudják egyeztetni álláspontjaikat, és magánemberként is meg tudjanak ismerkedni egymással. Ennek jegyében például, még pénteken kora este megnyitották a Csoóri Sándor program keretében megvalósult képzés munkáiból a „Sárköz gyöngyei” népi ékszerek kiállítását a Tájházban, ahol Decsi-Kiss Mária gyöngyfűző népi iparművész kalauzolta és avatta be a résztvevőket mestersége titkos fogásaiba.

Az ideiglenes kiállítással egy időben a Tájház sárközi és a lengyeli kultúráról szóló állandó tárlatait is megtekinthették, természetesen a NyékFeszt fesztivál látogatóival együtt. Az első nap estéje pedig már a szórakozásé volt. A rendezvénytéren fellépett az Idióták és a Bad Times zenekar. A Kultúrház udvarán pedig a „Vento Lento Party” zenekar muzsikált kellemes nyáresti hangulatot teremtve.

Másnap, július 20-án, szombaton főzőversennyel folytatódott a fesztivál. Délután négy órakor tűzgyújtással nyitották meg a programsorozatot, majd fontos esemény következett: Alsónyék polgármestere, Dózsa-Pál Tibor és Kondriczné dr. Varga Erzsébet jegyző átadta az Alsónyék díszpolgára kitüntetést Hrubík Bélának, aki több mint egy évtizede megálmodta a Nyék Falvak Találkozóját.

Mint ismert, minden évben más Nyék elnevezésű község a vendéglátója a Nyék falvak találkozójának. Hrubík Béla az oklevelet és a díszpolgári kitűzőt meghatottan vette át a színpadon.

A kitüntetés átadását követően a hagyományőrző táncoké volt a főszerep. A közönség Nemzetközi Folklórbemutatót láthatott, ahol az Alsónyéki Hagyományőrző Együttes mellett szintén több ország települése, a cseh Brezova, az erdélyi Kézdiszentlélek, a horvát Kiskőszeg és a szerb Nyékinca képviseltette magát.

Később pedig megtartották a főzőverseny eredményhirdetését is, amelyen a külföldi delegációk közül a csehországi, a romániai és a horvátországi indult. A csehek sonkaspecialitásokat hoztak, saját sütésű kenyeret és jellegzetes helyi túrófánkot készítettek. A horvátok házi készítésű ajvárt, a román delegáció babgulyást kínált minden odaérkező érdeklődőnek. Versenybe szállt még Kápolnásnyék delegációja is a csülökpörköltjével. Rév és Kápolnásnyék vendégdelegációja is bekerült az öt legjobb étel készítője közé, amelyek közül a zsűri sorsolással döntötte el, hogy ki legyen közülük az első helyezett. Végül egy alsónyéki lakosnak, a marhapörköltet készítő Kollár Tamásnak kedvezett a szerencse. A nyereménye egy három napos wellness Gyopárosfürdőn.

A főzőversennyel párhuzamosan zajlottak a programok a szabadtéri színpadon, fellépett a Csurgó zenekar, koncertet adott Hevesi Tamás, Lagzi Lajcsi és barátai. A második nap estéjét tűzijáték zárta, a hajnalig tartó mulatságon az M6 Express Band biztosította a jó hangulatot.

Július 21-én, vasárnap a Kultúrház udvarán folytatódott az alsónyéki fesztivál. Délelőtt tizenegy órakor a szlovéniai Dobronaki Nótázók léptek színpadra. Majd pedig a „Fórum jövője” témáját vitatták meg a résztvevő települések. Átbeszélték az előző napok tapasztalatait, levonták a konzekvenciákat, és megjelölték a következő fórum témáját.

A vasárnapi programot a helyiek örömére a Falunap részeként szervezték. Ezen a napon is nyilvános volt minden kulturális program. A három napos alsónyéki fesztiválra, a NyékFesztre nyolc-kilencszáz érdeklődő volt kíváncsi.

Cél, hogy megismerjék Alsónyéket

A NyékFeszt elnevezésű háromnapos programsorozat nem titkolt célja, hogy megismertessék Alsónyéket azokkal, akik még nem fedezték fel a Sárköz eme helyes kis települését. A rendezvénytéren a kulturális programok mellett vidámpark, Sárközi mesék könyvbemutatója, kézműves vásár, valamint a Tolna Megyei Balassa János Kórház Egészségpontja várta a látogatókat, többek között vérnyomás-, vércukorméréssel. Ezen kívül Military Toborzó is volt az eseményen, amelyen a katonai szolgálatvállalás lehetőségeivel ismerkedhettek meg a látogatók. Emellett katonai terepjáró- és kézi lőfegyver bemutatót is tartottak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában