konferencia

2019.11.13. 11:30

A könnyű célpont vonzza a bűnözőt

Az áldozatvédelemről illetve az áldozattá válás megelőzéséről rendezett konferenciát a Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács Szekszárdon, a Vármegyeháza dísztermében.

Ihárosi Ibolya

Fotó: Mártonfai Dénes

Mint az előadásokból is kiderült, áldozatsegítéssel foglalkozik a rendőrség, az állami szolgálat, civil szervezetek, egyházak. Éppen ezért fontos az együttműködés. A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület elnöke, Fügedi László bemutatta az egyesületet, amely a hasonló célú európai szervezet tagja. Ez lehetővé teszi, hogy kölcsönösségi alapon segítsenek a külföldön áldozattá vált magyaroknak, illetve Magyarországon a külföldieknek. Azt is elmondta, hogy az utóbbi években egyre kevesebben veszik igénybe Magyarországon az áldozatsegítés lehetőségét. Nyugat-Európában a segítő keresi fel az áldozatot, nem pedig fordítva.

Barabás Ildikó, az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa arról beszélt, hogy folyamatosan elemzik a sértettek és áldozatok körülményeit, mert ezekből lehet következtetni, milyen módszerekkel lehet megelőzni a bajt. A sértetté válás okai között felsorolta a kiszolgáltatottságot, függő viszonyt, a védekezésre képtelen állapotot. Ok lehet az óvatosság hiánya, a vagyonvédelem elmulasztása, valamint a felelőtlenség, figyelmetlenség, a hosszan tartó konfliktushelyzet, a környezet közömbössége, a terület elhanyagoltsága, kivilágítatlansága. Testi sértés esetében az alkohol, a fiatal korosztály esetében pedig a hivalkodó magatartás.

Horváth Péter, a kormányhivatal osztályvezetője részletesen bemutatta az állami áldozatsegítés megyei rendszerét. Répás Román, a Szekszárdi Járási Hivatal Gyámügyi és Igazságügyi Osztályának munkatársa az áldozatsegítés formáiról beszélt, majd elmondta, hogy az idén eddig tizenöt hatósági jellegű intézkedés történt, ezek közül tizenhárom esetben meg is ítélték az azonnali pénzügyi segélyt. Kiemelte, különbség van a sértett és az áldozat között. A sértett az, akinek valamilyen jogát, vagy érdekét sértette a bűncselekmény. Az áldozatok köre ennél szélesebb, hiszen a sértetten kívül ide tartozik mindenki, aki a bűncselekmény közvetlen következtében kárt, lelki sérülést, vagy megrázkódtatást szenvedett el.

A megyei főkapitányság bűnmegelőzési osztályának a vezetője, Huszti Gábor hangsúlyozta, az áldozatok jogainak maradéktalanul érvényesülnie kell. A különleges bánásmódot igénylőket még körültekintőbben hallgatják meg. A sértetté válás megakadályozását már óvodás korban elkezdik.

Borítókép: Barabás Ildikó, az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa a sértetté válás okairól beszélt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában