elnyerték a vándorkupát

2019.11.06. 19:00

Szekszárdon a Gyakorlóiskolába jár a legtekerősebb osztály

Hanol Erzsébet

Fotó: Kiss Albert

Bizton állítható, hogy továbbra is igen népszerű a PTE Gyakorló Általános Iskola diákjainak körében a kerékpározás. Ezt támasztja alá, hogy ismét – ahogy az elmúlt öt évben is – ebbe az intézménybe került a legtekerősebb osztály cím, és az azzal járó vándorkupa. Sőt, a tavaly elsősként először sikert elérő osztály idén megtudta ismételni a győzelmet, ráadásul a 2. a felül is múlta az elmúlt évi eredményt. Aczél Ildikó osztályfőnök vezetésével huszonhat diák és testvére, valamint huszonnégy szülő kerekezett a szeptember 21-i Autómentes Napon.

Hagyomány, hogy az önkormányzat és a Zöldtárs Alapítvány versenyt hirdet ezen a napon, hogy minél több osztályt, családot rábírjanak a közös a kerékpározásra. Baka György, az alapítvány elnöke elmondta, ha jövőre újra ez az osztály képviselteti magát a legnagyobb létszámmal, megtarthatják a vándorkupát, ahogy az a Gyakorló egyik osztályának már sikerült. Ugyanakkor arra buzdítja a többi intézmény diákjait, vegyék célba ők is a címet.

A vándorkupát Ács Rezső polgármester kedden adta át a gyerekeknek Fotó: Kiss Albert

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában