gázrobbanás

2019.12.19. 12:30

A bontás befejeződött, elkezdődött a helyreállítás

Befejeződött a bontás a Herman Ottó utca gázrobbanással érintett épületében, hétfőn pedig már az alapozást kezdték. Erről Korcsmár István, a kivitelezést végző Alisca Bau Zrt. vezérigazgatója és Ács Rezső polgármester tartott sajtótájékoztatót a helyszínen.

Hanol Erzsébet

20191219_Sajtótájékoztató a gázrobbanás helyszinén. Ács Rezső polgármester és Korcsmár István kivitelező.

Fotó: Mártonfai Dénes

Korcsmár István elmondta, hogy az elmúlt két hónap során három szinten elbontották a födémeket, a falakat, az álmennyezeteket és a közművek vezetékeit. Összesen négyszáz köbméternyi építési és robbanási anyagot hordtak ki kézzel, hiszen gépekkel még kockázatosabb lett volna a művelet. Hétfőn már az új, merev szerkezet alapozását kezdték, januárra pedig a tervek szerint felhúzzák a segédfalakat, amelyek azt garantálják, hogy a korábbinál jóval stabilabb lesz az épület, illetve elkészülnek a födémek. Ezt követően nagyjából egy hónapra van szükség a beton szilárdulásához, majd az Alisca Bau Zrt. szakemberei levonulnak a területről, és átadják az épületet a lakóknak, illetve más szakkivitelezőknek.

A vezérigazgató arról is beszélt, hogy a Herman Ottó utca 5. számú lépcsőházában a lakások helyreállításához kevesebb munkára lesz szükség, így azok hamarabb költözhetőek lesznek, a 3. számú lépcsőházban viszont, ahol a robbanás történt, több helyreállítást igényelnek a lakások. Korcsmár István azt hangsúlyozta, abszolút biztonságos lesz az épület, viszont arra számítani kell, hogy akárcsak egy új építésű ház, a következő 2-3 évben még mozogni fog, ezért megjelenhetnek apró repedések, de ez teljesen természetes. Arra is kitért, hogy a munkavégzés során számos kockázatra, veszélyhelyzetre fel voltak készülve, és örül, hogy ma már olyan állapotban van az épület, hogy az biztonsággal lehet a sajtótájékoztató helyszíne.

Ács Rezső háláját fejezte ki a mérnököknek és kivitelezőknek. Mint mondta, büszkék lehetünk rájuk kimagasló helytállásukért. Az Alisca Bau Zrt. munkatársainak külön köszönetet mondott a magas szintű, gyors munkájukért, amellyel a város és a társasház lakói mellé álltak.

Mint emlékezetes, október 9-én történt gázrobbanás Szekszárdon. A szerencsétlenség következtében öten sérültek, közülük ketten súlyosan. Két lépcsőházban váltak lakhatatlanná a lakások, és nyolcvan ember elhelyezését kellett megoldani. Akik igényelték, az önkormányzat által biztosított lakások valamelyikében kaptak helyet, emellett a város minden további segítséget megadott a károsultak számára, és számos civil összefogás is segítette őket.

Az eset után tűzvizsgálati eljárás indult, ami mostanra lezárult, annak eredményéről az érintettek tájékoztatást kaptak – tájékoztatott Boros Brigitta, a Tolna Megyei Katasztrófavédelem szóvivője. Információnk szerint az ügyben rendőrségi vizsgálat folyik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában