2019.12.17. 17:30
Új szakokkal, képzési helyekkel bővül az egyetemi kar kínálata
Folyamatosan gyarapodik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szekszárdi karának kínálata, új képzési helyszíneken való megjelenéssel jelentős hallgatói létszámot és saját bevételt tudnak generálni. Ugyanakkor több szak továbbra is csak Szekszárdon indul.
Fotó: Mártonfai Dénes
– Újabb képzésekkel gyarapodik a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának kínálata – mondta el Prof. Dr. habil Szécsi Gábor egyetemi tanár, a szekszárdi kar dékánja. A gyógypedagógia alapképzés keretében logopédia és tanulásban akadályozottak szakirányon is elindulhat az oktatás a következő tanévtől. Ezen szakok kizárólag Szekszárdon lesznek elérhetőek.
Ugyancsak indulhat a vidékfejlesztési agrármérnök alapképzés, amit szintén a szekszárdi képzőhelyen kíván meghirdetni a kar. Az alsófokú pedagógusképzési szakokra a jövőben Szekszárdra és Pécsre is jelentkezhetnek hallgatók, ami várhatóan jelentős hallgatói létszámnövekedést eredményez majd a karon, megerősítve mind a szekszárdi, mind a pécsi képzőhelyek stabilitását, regionális szerepét.
Örvendetes tény, hogy a gyógypedagógia szak logopédia szakirányának indítása hihetetlenül nagy hallgatói érdeklődést váltott ki már a keresztféléves felvételi rendszerben is, tette hozzá a dékán. A keresztfélévben levelező tagozatra 43-an jelentkeztek, sokan első helyen és nappali tagozatra is annyian kérték felvételüket, hogy ha minden jól alakul, el tudják indítani ebben a munkarendben is a képzést.
Pécsett több mint hetvenen jelentkeztek például az óvodapedagógus levelező tagozatára, közülük ötvenen első helyen. A keresztféléves jelentkezések eredményeként a tanító, óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő alapképzéseket levelező formában el tudják indítani, ami nyilvánvalóan tovább erősíti a kar stabilitását, regionális és országos pozícióját. A képzési portfólió bővítésével és a képzőhelyi kapacitások maximális kiaknázásával egy-két éven belül várhatóan jelentős hallgatói létszámnövekedést könyvelhetünk el, vélekedik Szécsi Gábor.
Új lehetőségek és komoly sikerek
Más lehetőségeken is gondolkodtak, Szombathelyen például az Egészségtudományi Karral kötött együttműködési megállapodás jegyében üzleti szakoktató levelezős képzést indítottak. Terveik szerint Pakson továbbképzésekkel jelennek meg, illetve érdeklődés esetén alapképzés indítása sem kizárt. Erről folyamatos egyeztetések zajlanak a paksi városvezetéssel. Komoly fejlesztéseket terveznek a szekszárdi gyakorló intézményben is. Mindez a kar megerősödését hozza magával, reményeik szerint már rövid távon.
A pedagógusképzés területén az óvodapedagógus és a tanító szakok legjobb képzőhelyének a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar bizonyult. A Figyelő Felsőoktatási rangsorának részeként idén is elkészült a magyarországi egyetemek és főiskolák abszolút rangsora, ami tartalmazza az egyes képzési területek és legnépszerűbb szakok kari rangsorát is. A Figyelő szakértői által összeállított indikátorok alapján valamennyi magyar pedagógusképző intézmény teljesítményét értékelték.
Borítókép: Prof. Dr. habil Szécsi Gábor beszél az Illyés-napi megemlékezésen 2019. november 4-én a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karán, a kisaulában, az Illyés szobornál