szekszárdi közgyűlés

2020.01.08. 19:00

Átvilágítják a város gazdálkodó szervezeteit

Tolnai Népújság

testületi ülés közgyűlés illusztráció

Fotó: Shutterstock

Az átlátható működés érdekében új napirendi pontot is tárgyalt ülésén a szekszárdi közgyűlés gazdasági és városfejlesztési bizottsága, írja a Szekszárd.hu. Eszerint elindulhat az önkormányzat, illetve az önkormányzati tulajdonú gazdálkodó szervezetek átvilágítása. A határozatban foglaltak szerint a bizottság javasolja a közgyűlésnek az önkormányzati többségi tulajdonú cégeknek, illetve magának az önkormányzatnak az átvilágítását, gazdálkodásuk, szervezeti és működési feladataik vizsgálatát külső szakértő bevonásával a 2014 és 2019 közötti időszakra vonatkozóan. A testület továbbá felhívja a cégek ügyvezetőit, hogy küldjék meg a gazdasági és városfejlesztési bizottság számára a 2018-as és 2019-es évekről szóló mérlegbeszámolókat és főkönyvi kivonatot, valamint az idei év üzleti tervét és cash flow-ját.

Nem első alkalommal tárgyalták a Bor utca és az Árnyék dűlő kereszteződés forgalmi rendjének módosítását. Egy decemberben történt baleset miatt a bizottság most úgy döntött, egy domború tükör kihelyezésével biztonságosabbá teszi a közlekedést ebben a kereszteződésben.

Egyhangú szavazással támogatták a tagok a Szent György Lovagrend és a Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium közterület-használati díj mellőzése iránti kérelmét.

A közút rendeltetéstől eltérő használata kapcsán a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap és az Alisca Bau Zrt. kérvényét az igénybevételi díj elengedéséről nem támogatták. A bizottság döntése szerint az építőipari cég 115 ezer forintos díját a gázrobbanásban károsultak lakhatására kell fordítani, számol be az ülésről az önkormányzati honlap.

Fotónk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában