Dombóvári Székely Kör

2020.01.30. 07:00

Újra bizalmat szavaztak az elnökségnek

Ünnepélyes közgyűlésen szavazott bizalmat a tagság újra a Dombóvári Székely Kör elnökségének: Horváth József Lászlónénak, Jánosi Emőkének és Hoffmann Józsefnek. A felügyelő bizottság tagjai Erős Ágnes, Pappné László Ildikó és Tencz Károlyné lettek.

Varga Szilvia

Fotós: Varga Szilvia

Horváth Józsefné, aki a kezdetek óta élvezi a tagság bizalmát, röviden megemlékezett az alakulásról és azokról a tagokról, akiket az elmúlt tíz évben vesztettek el. Elmondta, hogy Hella Ildikóval kezdték meg a szervezést, amelyben nagyon sok biztatást és segítséget kaptak Potápi Árpád Jánostól. Céljuk a színes székely kultúra és hagyományok alaposabb megismerése és megismertetése a fiatalabb generációkkal, ismerőseikkel és barátaikkal.

Pintér Szilárd, Potápi Árpád János és Illés Tibor is jelen volt az ünnepi közgyűlésen Fotó: Varga Szilvia

Kiemelte, nagyon büszke arra, hogy a kezdetektől számíthatnak egymásra, hogy színvonalas rendezvényeket szerveztek, gondolva a Csík zenekar vagy az Ismerős Arcok koncertjére, illetve Berecz András mesemondó, Dévai Nagy Kamilla és Meister Éva legutóbbi előadására. A tíz év alatt többször ellátogathattak a történelmi Magyarország legszebb vidékeire, és a város polgárainak összefogásával székely kaput, majd kopjafát állítottak Dombóváron a Kertvárosban.

Lényeges pont volt a szervezet életében, hogy megalakult öt évvel ezelőtt a Szucsáva dalkör, akik már több mint egy éve az egyházaskozári csángókkal közösen énekelnek. Az elmúlt évben arany minősítést nyertek el a Népek Tánca – Népek zenéje elnevezésű országos fesztiválon. Büszkék arra, hogy az évek során nagyon jó kapcsolatot sikerült kiépíteniük székely testvéreikkel itthon és a határon túl is. Rendszeresen kapnak meghívásokat Madéfalváról, Nagymányokról, Csátaljáról, Tevelről és Vaskútról, és mindig viszonozza vendégszeretetüket a dombóvári szervezet is. Szorosan összedolgoznak a Bukovinai Székely Szövetséggel, részt vesznek programjaikon, erről Illés Tibor beszélt a közgyűlésen. Az egyesület májusban a Léhmann pincészetben tervezi a kerek évforduló megünneplését Dúzson.

Meghívás a parlamentbe

A közel nyolcvan fős tagságból sokan részt vettek a jubileumi közgyűlésen, és a napirendek elfogadása után egyhangúlag szavazták meg a 2019. évi szakmai és pénzügyi beszámolókat. Potápi Árpád János köszöntötte a tagságot és az újonnan megválasztott vezetőséget. Elismerően szólt a szervezet munkájáról, majd megragadva az alkalmat, meghívta a parlamentbe a Dombóvári Székely Kör valamennyi tagját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában