felújítás

2020.03.04. 15:30

Látogathatóvá teszik a kápolnát

Hanol Erzsébet

Forrás: Shutterstock

A Szent Vendel-kápolna felújítására ajánlotta a Paksi Katolikus Egyházközség a Házasság hetén rendezett est bevételét – írja a Paksihirnok.hu. Kutas Attila plébános az oldalnak elmondta, hogy a felújítás ötletét a Paks gyerekeknek című kötet egyik fejezete adta, abban ugyanis a műemlék fogalmát a kápolnával illusztrálták, és azt írták hozzá, hogy általában zárva van. A plébános viszont elhatározta, megteremti a felújítás feltételeit és lehetőséget biztosít a lakosságnak arra, hogy bármikor betérhessenek.

A tervek január végére készültek el, ehhez a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványtól nyerte el a szükséges 1,4 millió forintot az önkormányzat, most pedig már a munkálatok engedélyeztetése zajlik az örökségvédelmi hatóságnál. A felújítást a Paksi Iparos és Vállalkozói Kör vállalta.

Az előzetes kutatómunka során kiderült, hogy a mennyezet eredetileg csillagokkal díszített, kék színű volt, az oldalfalak pedig márványmintás szürkék, felül arany szegéllyel. Takarékossági okokból a falak fehérek maradnak a felújítás után is, a mennyezet viszont visszakapja eredeti állapotát. Új bútorokat, padokat és térdeplőket készítenek, a jelenlegi oltárt elbontják, helyette körbejárható kör alakú oltárt építenek. A tetőt teljesen felújítják. A homlokzat visszanyeri eredeti állapotát, letisztult formák és minőségi anyagok jellemzik majd a felújított Szent Vendel-kápolnát – mondta el a honlapnak a felújítás ügyét összefogó Vassné Volf Klaudia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában