szekszárdi plébánia

2020.04.13. 19:10

Halászlével kedveskedtek az egyedül élő időseknek

Hanol Erzsébet

Fotó: Makovics Kornél

Halászlével kedveskedtek az egyedül élő, idős híveknek a szekszárdi katolikus plébánián. Pontosabban Nagyszombaton elvitték azok számára az ételt, akik önként vállalt karanténjuk ideje alatt ezt igényelték. Végh Beáta, a kórházlelkészség vezetője elmondta, hogy az egyik plébániai csoporttagtól származott az ötlet, hogy így segítsenek azoknak, akik a járvány miatt nem tölthették együtt a húsvétot a családtagjaikkal, és másképp az asztalukra sem került volna az ünnephez kapcsolódó jellegzetes ételből.

A plébánián Végh Beáta főzte a halászlevet harminc főre Petkó Tamás plébános és a káplánok segítségével, majd együtt vitték ki az ételt az idősekhez, akik tojással, csokinyúllal, imával hálálták meg a kedvességet. Az atya egy-egy szentképpel is meglepett mindenkit.

– Nagy szeretettel főztük az ételt, és ugyanezt kaptuk vissza, érzelmileg mindenkit feltöltött ez a kezdeményezés ezekben a nehéz időkben – mondta Végh Beáta, hozzátéve, hogy a főzés többek összefogásával valósulhatott meg, amire most nagy szükség van.

Borítóképünkön: Végh Beáta és Kárász Gábor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában