Pestis, kolera, spanyolnátha egyaránt pusztított Tolnában

Az egyik első forrás a szakályi rácok 1685-ös végzetéről számol be. Hegedűs László: Tolna megye nyugati felének települései című, a megyei levéltár gondozásában megjelent tanulmányában ez olvasható: „A Csicsó melletti szőlőhegyre menekül végül hat gazda családostul, de a pestis elől nem menekülhetnek”, valamennyit ott temetik el.

„Az 1690–92. években pestis is dühöngött ezen a vidéken”, mármint Tolna megyében – írta Holub József a török kiűzése utáni újjáépítésről szóló összegzésében. Kozák Károly A szekszárdi apátság és a megyeháza története című művében mindehhez hozzátette, hogy a pestis „pusztított Szekszárdon is. Lakossága csaknem teljesen kipusztult.”

Húsz év múlva, 1709 őszén ismét megjelent ez a rettegett járvány a megye területén. „1710. május 26-án a megye Simontornyáról Nádasdy Ferenc császári tábornokhoz írt levelében lesújtó képet rajzol a megye helyzetéről” – idézte a korabeli dokumentumot a Rákóczi-szabadságharcról szóló értekezésében Bánkuti Imre: „éppenséggel az egész Tolna Vármegye mostan nem több hanem huszonegy nyomorult falubul álló, annakis ötét, a melyik jobbacskák volnának nem a Nemes Vármegye hanem a pestis bírja...”

A megye ezután egy kis haladékot kapott, de csak harminc évre. „Az 1739-40. évi pestisjárvány a földvári és völgységi járásban közel 2500 ember halálát okozta” – adott összegzést dr. Szilágyi Mihály a Szekszárd a kései feudalizmus korában című munkájában. „A közeli Bátaszéken 418, Sióagárdon 135, Pakson 831 ember esett áldozatul. Városunk (azaz Szekszárd – a szerk.), a Szentháromság-szobor felirata szerint megmenekült a pestis pusztításától.” A szobor talapzatának egyik oldalán olvasható felirat valóban erre enged következtetni: „Tiszteltessék, dicsértessék a szekszárdiakat a pestisjárványban megmentő Szentháromság.”

A pestis eltűnt, viszont újabb kór támadt helyette. 1831-ben a kolera söpört végig ezen a tájon. „Nem volt abban semmi túlzás, hogy a kolerajárvány idején, megyénkben alig győzték készíteni a koporsókat a meghaltak részére” – érzékeltette a tragikus helyzetet dr. Gutai Miklós a Tolna megye egészségügyének története az 1801. és 1831. év között című művében. Dr. Szilágyi Mihály már említett dolgozatában az óvintézkedésekről is beszámolt: „Gyülekezési tilalmat rendeltek el. Szüneteltették a vásártartást és a búcsújárást. Megtiltották az olyan népes összejöveteleket, mint a lakodalom és a temetés. A boltok zárva tartottak, a hentesek és pékek ablakon át árusítottak. A vásárlók papírospénzét kénnel megfüstölték, a rézpénzt pedig ecetes edénybe dobták. Az óvintézkedések ellenére augusztus 7. és szeptember 18. között 380 szekszárdi lakos betegedett meg kolerában, közülük 166-an meghaltak.” A járvány azonban október közepéig elhúzódott, a kolera Tolna vármegye 48 helységében 2415 életet követelt.

Még tartott az első világháború, amikor hazánkat is elérte az úgynevezett spanyolnátha. A Tolnamegyei Közlöny 1918. szeptember 29-i lapszáma Szekszárdról adott helyzetjelentést: „Ezen betegség, mely közel két hónap óta grasszál városunkban, még mindezideig jól érzi magát körünkben. Valószínűleg az egész szüreti idő alatt is itt lesz”. A szerző derűlátónak bizonyult, hiszen a spanyolnátha még 1920 elején is éreztette hatását. A Tolnamegyei Ujság 1920. március 27-i lapszáma közzétette a vármegyei tiszti főorvosnak a közigazgatási bizottság március havi ülésén tett jelentését. „A spanyol nátha elnevezésü influenza a vármegye majdnem minden községében fellépett, de járványos jelleget csupán Szekszárdon és Dombóváron öltött, nagyobb számmal fordult elő a völgységi járás több községében. A hatóságoknak bejelentett spanyol esetek száma összesen 1743 volt, amelyek közül 18 halálozással végződött. A megbetegedések tényleges száma azonban a bejelentett esetek 3-4-szerese lehetett, mert a kóresetek zömét képező könnyebb és igy orvosi kezelést nem igénylő esetek be nem jelentetvén, a hatóságoknak tudomására sem jutottak.”