A csecsemők szűrése is újra működik, de időpontot kell kérni

Nem volt könnyű helyzetben az a várandós kismama, aki a koronavírus-járvány alatt hozta világra a gyermekét, az első pár hónap alatt elvégzendő kötelező vizsgálatok a veszélyhelyzet miatt csúsztak.

Mauthner Ilona

Fotó: Mártonfai Dénes

A gyermekvárástól egészen a kicsik felcseperedéséig követik a védőnők hazánkban a gyermekek fejlődését és segítik az édesanyákat. Még ebben a nehéz helyzetben is, amit a járvány okozott. A személyes találkozások ugyan ritkultak, de a védőnők az édesanyákkal folyamatosan tartják a kapcsolatot. Így ők tájékoztatják őket arról is, hogy a csecsemő életének első pár hónapjában milyen vizsgálatokat kell majd elvégeztetni ahhoz, hogy a fiatal szülők megnyugodjanak, gyermekük rendben fejlődik.

– Első gyermekem, a kislányom április elején született, a koronavírus-járvány kellős közepén. Még az épületbe sem kísérhetett be a férjem, és sajnos a járvány hatását még most is érezzük. A kislányomat hathetes korában kellett volna a feji ultrahangra elvinni, de a szakrendelésen fel sem vették a telefont, így időpontot sem tudtam kérni, mondta Szászi Luca. A védőnő azt mondta, nem baj, ha később végzik el a vizsgálatot, de én mindenképpen szerettem volna ezt időben elvégeztetni. Az egyik ismerősöm kisfiánál az ultrahangnál cisztát állapítottak meg a fejében, volt bennem egy félelem emiatt. Végül az egyik szekszárdi egészségcentrumban végezték el a vizsgálatot. Szerencsére mindent rendben találtak.

Gyermekorvosi rendelőben. Az újszülöttek ellátása, szűrővizsgálata, az előírt védőoltások beadása már rendben zajlik (Fotó: Mártonfai Dénes)

Az általunk megkérdezett védőnők elmondták, hathetes korban végzi el a gyermekszakorvos az ultrahangvizsgálatot, majd három hónapos korban a csípőszűrést. A járvány ideje alatt nem fogadták a csecsemőket, de a szakrendelés ezen a területen is kezd helyreállni, így időpontot kell egyeztetni a vizsgálatok előtt.

A védőnői rendszer nálunk jól működik, és ez nagy segítség az anyukáknak (Fotó: M. D.)

Dr. Gonda Mária szekszárdi gyermekorvos elmondta, a kicsik egészségi állapotában nem jelent problémát, ha egy csecsemőt nem hathetes korában vizsgálnak meg ultrahanggal, vagy nem három hónaposan végzik el a csípőszűrést. Ez utóbbinál az első vizsgálatot mindjárt az újszülött osztályon a gyermekorvos elvégzi. Ha beavatkozásra lenne szükség, akkor úgyis szólna.

Minden országban más a szokás

Európa országaiban más és más várandósság alatti és szülés utáni támogatások alakultak ki. Angliában például összesen két ultrahangot fizet a biztosító a kilenc hónap alatt, az utolsó hónapokban pedig havonta egy-egy NST-vizsgálatot. Nőgyógyásszal csak akkor találkozik a kismama, ha veszélyeztetett terhes. Vérvizsgálattal néhány betegséget kiszűrnek, így a Down-kórt is. Szülésnél is csak akkor megy a szülőszobába orvos, ha probléma adódik, különben a szülésznő segíti világra a kicsit. Svájcban – a miénkhez hasonlóan – rendszeresen tartják a kapcsolatot a kismamával, a genetikai szűréseket a biztosító fizeti. Ausztriában jóval kevesebb a vizsgálat, mint nálunk, a terheléses vérvizsgálatot sem ott, sem Németországban nem végzik el. A szakorvosi vizsgálatok közül csak keveset fizet a biztosító. Az újszülöttek vizsgálata pedig a legtöbb uniós országban nem automatikusan történik, mint nálunk, hanem külön kell kérni, ha a szülő azt igényli.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában