2020.05.11. 14:00
A zeneiskolákba is online lehet beiratkozni
Zeneiskolai beiratkozásra ezekben a napokban van lehetőség. Ugyanúgy, mint más intézmények, például az általános iskolák esetében, a jelentkezés elsősorban elektronikus úton történik.
Fotó: Mártonfai Dénes
A zeneiskolákban is digitális oktatás folyik, és hála a technika nyújtotta lehetőségeknek, a beiratkozást meg tudják oldani személyes találkozás nélkül a művészeti intézmények. Persze egy kezdő növendék esetében a pedagógusnak tudnia kell, hogy egyáltalán alkalmas-e arra, hogy az adott hangszeren tanuljon, illetve a gyerekek és szülők is szeretnék megismerni a kínálatot. Az alkalmassági vizsgák most elmaradnak, a tervek szerint azonban a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskolában a későbbiekben sort kerítenek rájuk, tudtuk meg a vezetőtől, Ágostonné Béres Kornéliától. Azzal pedig, hogy a jelentkezők megjelölnek két hangszert, az itt dolgozók legalább képet kapnak arról, ki milyen irányba szeretne indulni.
– Nagy előnyt jelent ebben a helyzetben, hogy kiváló a kapcsolatunk a szekszárdi és környékbeli általános iskolákkal. Az intézmények vezetőihez azzal a kéréssel fordultunk, hogy az alsós, elsősorban az első és második osztályosok tanítói szólítsák meg a szülőket, jelezzék, hogy lehetőség van zenetanulásra is. Több szekszárdi iskolában, újdonságként például most már a Babitsban is, az előképzős gyerekeket a szolfézstanárok helyben, az általános iskolai órarendhez igazodva tanítják. Pedagógusaink nagyon rugalmasak, és ez mindannyiunk, tehát a növendék, a szülő és a zeneiskola javára válik – állítja Ágostonné Béres Kornélia.
És ugyan a bemutató órák, amelyeken a kicsik a hangszerekkel ismerkedhettek volna, elmaradtak, a már előképzősöket videó- és hanganyaggal látták el a szolfézsoktatók, a zeneiskolában folyó munkáról pedig egy nemrég készített és a honlapra felkerült rövidfilm is tájékoztatást ad. Aki pedig most lemarad, szeptemberben várhatóan módja lesz pótfelvételizni.
A tolnai zeneiskola a közösségi oldalon igyekszik elérni a lehetséges növendékeket, illetve Fricz Józsefné tagintézmény-vezető szerint sokat számít az ismeretség, és ha jó híre van egy zeneiskolának és az ott tanítóknak. Csábító a zenekar is, igaz, jelenleg fellépések sincsenek. Szerinte valószínű, hogy kevesebb lesz az előképzős és az elsős, mint máskor, hiszen azokat, akik egyelőre csak érdeklődés szintjén foglalkoznak a beiratkozás gondolatával, most nehezebb elérni.
A bemutató órák hatására előfordul, hogy egy kisgyereknek valamelyik hangszer tetszik meg vagy az egyik tanár lesz kifejezetten szimpatikus. Biztató viszont, hogy a tolnai zeneiskolába nem csak egészen picik jelentkeznek, hanem gimnazisták is, akik érettebb fejjel döntenek úgy, hogy szeretnének hangszeren tanulni.
Fricz Józsefné arról is beszélt, hogy a Wosinsky iskola KRÉTA-elérhetősége felajánlja nem kötelező foglalkozásként a zeneiskolás képzés lehetőségét. De természetesen a tagintézmény honlapján keresztül is jelentkezni lehet. Ugyanez igaz minden zeneiskolára, és bár elsősorban digitális lehetőségeket ajánlanak fel a honlapok, annak, aki így nem boldogul, egyeztetés után módja van arra, hogy személyesen intézhesse az ügyet.
Később lesz majd a meghallgatás
A szekszárdi zeneiskolai felvételi és beiratkozás folyamata a 2020/2021. tanítási évre vonatkozóan az eddigiekkel ellentétben elektronikusan történik. A személyes kontaktus elkerülése érdekében az intézmény hagyományos felvételi meghallgatást ebben a tanévben nem tart. Ha a gyermek még nem tanult a zeneiskolában, illetve tanult már, de jelenleg nem áll vele tanulói jogviszonyban, akkor be kell nyújtani a jelentkezési kérelmet a zeneiskolába május 4. és 15. között. A beíratást lehetőség szerint online módon a KRÉTA-rendszer e-Ügyintézési felületén keresztül kell intézni, és csatolni kell a beiratkozási lapot. KRÉTA hozzáférés nélkül is el meg lehet oldani a digitális jelentkezést, de akinek nem megy, végső esetben személyesen is megteheti ezt. Ebben az esetben telefonon időpontot kell egyeztetnie a zeneiskolával.
Borítóképünk archív felvétel
A koronavírusról Tolna megyében
- Szekszárdon alacsony a szennyvízben az örökítőanyag koncentrációja
- Egy hét alatt 4400 új fertőzöttet regisztráltak
- Ötven alatt maradt az új fertőzöttek száma Tolnában
- Ennyi új fertőzöttet regisztráltak Tolna megyében a hétvégén
- Ennyi új fertőzöttet regisztráltak Tolna megyében