vannak még tartalékok

2020.05.12. 17:30

Jelentős bevételeket hajtó beruházásokat tervez Bátaapáti

Rendezettségét nyugtázva, sok település örömmel cserélne Bátaapátival. Ám Krachun Szilárd polgármester szerint vannak még kihasználatlan tartalékok.

Szeri Árpád

Fotó: Mártonfai Dénes

– Évente ugyan jelentős összeget kapunk, de azt tájékoztatásra, fejlesztésre és az önkormányzat működésére költhetjük – mondta a polgármester. – Korábban, különböző pályázati megoldásokkal, a lakosság életkörülményeinek közvetlen javítására is volt lehetőség. Ezt a gyakorlatot szeretnénk folytatni. Gondolok itt egyebek mellett a lakáskorszerűsítésre, amely tartalmazhatná a nyílászárók cseréjét, az épület napelemmel történő ellátását, hőszivattyús fűtést és egyéb energiatakarékos magoldásokat.

A polgármester olyan terveket szövöget, melyek megvalósulása újabb tőkeinjekciót jelentene a falunak. Hangsúlyozta, hogy egyáltalán nem pénzosztáson gondolkodik, hanem hasznot hajtó beruházásokon.

– A határban ki lehetne alakítani egy napelemparkot – kezdte a felsorolást. – Az áramszolgáltató rendszerbe kötött napenergiából költségvetést erősítő bevételre tehetnénk szert. Azután: vásárolhatnánk a megyeszékhelyen lakásokat, melyeket bérbe adhatnánk. Ezekből ugyancsak szép hozamunk lehetne. A befolyt összegekből Bátaapátiban például házak korszerűsítését, avagy a lakosság internetellátottságát valósíthatnánk meg. A helyi kisvállalkozások is jelentősebb segítséget kaphatnának.

Krachun Szilárd a település határában található közművesített telkeknél (Fotó: Mártonfai Dénes)

A polgármester arra is felhívta a figyelmet: a községnek egyrészt nincs közvetlen bevétele a kis és közepes aktivitású hulladéktárolóból, mivel a kezelést végző RHK Nkft. közhasznú társaság, így sem iparűzési adó, sem építményadó fizetésének kötelezettsége nem terheli. Másrészt az RHK Nkft. tervei szerint Bátaapátiba a Püspökszilágyi Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló területéről is érkeznének szállítmányok. Mindezek ismeretében már megfogalmazta hivatalos levelét, melyben az eddigi rendszer átgondolását kéri az illetékesektől.

A Nukleáris Pénzügyi Alap jóvoltából megvalósított fejlesztést tábla jelezné

A polgármesternek van egy immár klasszikus példája a jó állapota ellenére is újból leaszfaltozott utcáról. Ezzel a példával arra igyekszik rávilágítani a hivatalos fórumokon is, hogy a nukleáris pénzügyi alapból származó, csakis beruházásra fordítható összegek a legnagyobb jó szándék ellenére is teremthetnek kényszerhelyzeteket. Krachun Szilárd számára nem vitás, hogy ezeket a nem csekély összegeket az életkörülmény javítására lenne érdemes átcsoportosítani. Meggyőződéssel vallja, hogy ott sokkal jobb szolgálatot tennének.

A község vezetőjének elképzelése szerint a lakáskorszerűsítés keretében felújított épületeken nagyméretű tábla hirdetné, hogy a beruházás a tárolóval összefüggésben, a nukleáris pénzügyi alapból származó pénzből valósul meg. Így a kedvezményezett település életkörülményt is javítana, emellett eleget tenne a tájékoztatás követelményének is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában