fejlesztés

2020.06.03. 14:00

Nyitásra megszépült a váraljai tábor

Negyven éve épült meg Vár­alján, festői környezetben az ifjúsági tábor, mely a kezdetek óta Bonyhád város tulajdona. Az önkormányzat 2017 szeptemberéig kisebb munkákkal tartotta karban a létesítményt. Egy ekkoriban kiírt TOP-os pályázaton azonban a város közel 331 millió forint állami támogatást nyert a tábor átfogó fejlesztésére.

Szeri Árpád

Fotó: Makovics Kornél

A végrehajtott beruházás jelentős előrelépést hozott. 2018 júniusában, az ökoturisztikai látogatóközpont átadásakor lapunk munkatársát ez a látvány fogadta: „Igazi kis gyöngyszem lett a Váraljai Ifjúsági Táborból. Új játszótér, hangulatos faházikók padokkal, szépen nyírt fű és sok-sok zöld fa mindenhol.” A projekt eredményeként a bonyhádi sportcentrum üzemeltetésében működő létesítmény már nemcsak az iskolásokat szolgálja.

– Két éve létrehoztunk egy bakancsos és bringás turisták számára szolgáló turisztikai attrakciót, játszóterek, kültéri főző- és étkezőhelyek létesültek – mondta Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere. – A parkerdőben a horgásztó mellett száz négyzetméteres fogadótér található. A terület padokkal és asztalokkal ellátott esőbeállókkal, tűzrakóhelyekkel is gyarapodott. A korszerűsítés első ütemében saját beruházásként a tizenkét szállásegységből háromban tizenkét férőhelyes színvonalas, egész évben használható bakancsos házakat alakítottunk ki.

– A felújítás második szakasza idén folytatódott, immár önkormányzati forrásból – folytatta a polgármester. – Ez alkalommal a tábori szálláshelyekből további hat házat újítottunk fel. A tetőszerkezettől a homlokzati vakoláson és a nyílászárók cseréjén át a gépészetig, valamint a táborozást késő őszig lehetővé tevő fűtési rendszer kialakításáig, számos munkafolyamat valósult meg. A júniusban induló tábori szezonban a látogatók már a kívül-belül megszépült épületeket vehetik igénybe. Felkészültünk a fogadásukra, reményeink szerint az élet is lehetővé teszi mindezt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában