Platán idősotthon

2020.07.09. 07:00

Megvizsgálta a számvevőszék a gazdálkodást

Az Állami Számvevőszék 2018. őszén vonta ellenőrzés alá a Platán Szociális Alapítványt, melyet több hullámban bekért dokumentumok elemzésével folytatott le a 2015-2018 közötti időszakra vonatkozóan – tájékoztatta lapunkat Szigeti Róbert, a hőgyészi Platán Szociális Alapítvány Idősek Otthona intézményvezetője.

Brunner Mónika

Fotó: Mártonfai Dénes

A vizsgálat során megállapították, hogy az alapítvány az adott időszakban nem biztosította ellenőrizhetőségét a szociális humánszolgáltatási közfeladatok ellátására kapott költségvetési támogatások felhasználásának. A felhasznált közpénzekre vonatkozó gazdálkodása átláthatóságát sem.

A könyvvezetésében a kapott költségvetési támogatások felhasználását a jogszabályok által előírt módon nem különítette el, a fenntartó és intézménye közötti, valamint az intézménye által ellátott közfeladatok szerinti bontásban nem rögzítette.

– A közleményben is rögzített megállapítás alapvetően arra vonatkozott, hogy az intézményben gondozott – költségvetési törvény alapján – átlagos és demens minősítésű lakók után igénybe vett differenciált állami támogatás felhasználásának elkülönítése az Alapítvány könyvviteli rendszerében nem történt meg. Az ÁSZ által feltárt hiányosságokat a számviteli politika kiegészítésével, illetve a költségek analitikus felosztásával javítottuk. A fenti dokumentumok módosítását az ellenőrző szerv elfogadta – nyilatkozta lapunknak Szigeti Róbert intézményvezető.

​Az ÁSZ közleményében az is szerepel, hogy az intézményt működtető alapítványt magánszemélyek és egy gazdasági társaság alapította 2000-ben. Az adott időszakban a szociális humánszolgáltatási közfeladatait, az idősek otthonában nyújtott átlagos szintű ellátást, valamint a demens betegek ellátását, a nagyközségben egy nem önállóan gazdálkodó intézményében látta el. Az alapítvány célja idős­korúak részére bentlakásos ápolást és gondozást nyújtó otthon fenntartása, az idős­korúak gondozása, ellátása. Emellett pedig a szociálisan hátrányos helyzetű, időseket gondozó családok segítése, a személyes gondoskodást nyújtó, szakosított tartós bentlakást biztosító intézményi ellátás. Szintén feladata az idősek tartós bentlakását nyújtó ápolás, gondozás.

Az ellenőrzés célja annak értékelése volt, hogy a nem állami, nem önkormányzati szociális intézmények fenntartói központi költségvetésből kapott támogatásainak felhasználása szabályszerű volt-e. Mint a nyilvánosságra hozott jelentésben írták, az Állami Számvevőszék ellenőrzéseivel hozzájárul ahhoz, hogy a közpénzeket az államháztartáson kívüli szervezetek is átlátható módon használják fel a közfeladatok ellátása során.

Borítóképünkön: Az alapítvány célja idős­korúak részére bentlakásos ápolást és gondozást nyújtó otthon fenntartása

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában