bátaszéki közgyűlés

2020.08.27. 20:00

Egyelőre nem tervezi a város a parkolás fizetőssé tételét

Beszámolók elfogadása, támogatások és a parkolási koncepció megtárgyalása volt a téma a héten a bátaszéki önkormányzati ülésen. Évtizedek óta először politikai szóváltásoktól sem volt mentes a testületi ülés.

Mauthner Ilona

Fotó: Mártonfai Dénes

Dr. Bozsolik Róbert polgármester sajnálatának adott hangot, hogy amire eddig még nem nagyon volt példa Bátaszéken, most megtörtént, politikai felhangok torzították a közgyűlést. Ráadásul, a szóváltások személyes jellegűek voltak, és több tekintetben nem is érintette a bátaszékieket.

Elsőként az Árva Gyermekekért Közalapítvány kuratóriumának ügyét tárgyalták meg. Huszonöt év után leköszönt az elnök, Osváth Istvánné pedagógus. Az ő kezdeményezésére jött létre a közalapítvány, melynek célja az árván maradt gyermekek beiskoláztatásának segítése. A leköszönő elnök helyét Dárdai Adrienn veszi át, aki a városházán dolgozik, ő maga is árva családban nőtt fel, így elkötelezett a közalapítvány munkájában.

Tájékoztató hangzott el az önkormányzat idei évi első féléves költségvetéséről. A számadatok azt mutatják, hogy szigorú gazdálkodás folyt az önkormányzatnál, jól kezelték a járványügyi veszélyhelyzetből adódó pénzügyi körülményeket. Az elfogadott főszámok is azt igazolják, hogy biztonságos a város költségvetése.

Tájékoztató hangzott el a Bát-Kom 2004 Kft. idei évi üzleti tervének első féléves teljesítéséről. A város üzemeltetését végző kft.-nél is szigorú gazdálkodás szerint folyt a munka. A testületi ülésen az előterjesztő kezdeményezte a város rendezvényprogramjának módosítását, ami közel hárommillió forintos összeget érintett volna. A módosítási kérelmet arra alapozták, hogy a veszélyhelyzet miatt nagyon sok színes rendezvény maradt el. Ennek kárpótlásaként szerették volna egyrészt kisebb tömegeket megmozgató, szórakoztató műsorral, úgynevezett nyár végi programokkal kárpótolni a helyieket, másrészt a Város Napja programjait is jóváhagyni. Az előterjesztést azonban a képviselőcsoporthoz tartozó képviselők tartózkodása meghiúsította. Az említett képviselők erre sem indokot, sem más módosító javaslatot nem adtak. Ugyanez a helyzet alakult ki a Bátaszékért Marketing Nkft. első féléves beszámolója után is. Ugyanezek a képviselők a beszámolót nem fogadták el, és döntésüket nem is indokolták.

A Bátaszéki Székelyek Baráti Körének támogatását – ezúttal 450 ezer forintot – viszont mindnyájan megszavazták. Ezzel 650 ezer forintra nőtt a Székely Ház létrehozására irányuló önkormányzati támogatás.

A helyi parkolási koncepció első fordulójának a megtárgyalása is téma volt. A polgármester elmondta, megismerhették a képviselők a helyi parkolási lehetőségeket, a kialakított parkolók számát. A lakosságtól érkezett igényeket – például orvosi rendelő környéke, Beisigheim játszótér környéke – is begyűjtötték. Dr. Bozsolik Róbert hangsúlyozta, parkolásra vonatkozó díjat vagy időkorlát bevezetését nem tervezi a város. A téma megtárgyalásának második fordulója novemberben lesz, addig is várják a bátaszékiek észrevételeit, ötleteit.

Borítókép: Bátaszék főutcája. Itt is egyre több az autó, időnként nehéz szabad parkolóhelyet találni

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában