2020.08.30. 13:00
Nyár végén is vethető a cékla vagy a retek

zöldség, cékla, hagyma, krumpli, farmer, kert, kertész
Forrás: Shutterstock
Bár augusztusban inkább szedni szoktuk a már beérett zöldségeket, a hónap második felében még vetni is lehet. Ilyenkor azonban már akad néhány teendő, amit érdemes elvégezni vetés előtt. A késői termények sikere ugyanis attól függ, hogy a talajukat jól előkészítettük-e, ezért az ásás, és az aprólékos gereblyézés ilyenkor is elengedhetetlen. Amikor pedig a növények már fejlődőben vannak, akkor bőségesen el kell látni őket vízzel és könnyen felvehető nitrogénnel. Ne feledjük, hogy másodvetésben néhány növényfaj kevesebbet terem ugyan, mint fővetésben, de ha üresen maradna a terület, akkor is dolgoznunk kellene vele (talajművelés, gyomirtás), hívta fel a figyelmet az agrarszektor.hu.
Késői másodvetésben a korai karalábé a tavaszihoz hasonló zsenge termést ad őszre, a korai fajták pedig még augusztusban is ültethetők. Bár a káposztafélék többségének létezik helyrevetéses szaporítási módszere, a nyári időszakban – a kínai kel kivételével – mindenképpen érdemes palántát ültetni. Ugyanakkor a kínai kel a többi káposztafélétől eltérő igényű, hiszen őszi szedésre augusztusi helyrevetéssel érdemes termeszteni.
A levélzöldségek közül az őszi fejes salátát és a tépősalátát augusztus közepén a legjobb ültetni. Szintén ilyenkor helyre vethető a madársaláta, az őszi spenótot pedig augusztus második felében vagy szeptember első felében vessük.
A gyökérzöldségek közül a hónapos retek, az őszi-téli retkek, valamint a cékla a másodvetéshez leggyakrabban használt fajok. Mindegyiket végleges helyre vessük, amire a legjobb időszak az őszi és téli retek esetében augusztus közepe, az őszi hónapos reteknél pedig szeptember eleje. A rövid tenyészidejű céklafajták vetésideje szintén a nyár utolsó hónapjában van.