búcsú

2020.09.08. 15:30

Délelőtt mise, utána meg semmi se’

Szeri Árpád

Fotó: Mártonfai Dénes

A Kápolna-téri kis templomban megtartott mise után a hívek, kilépve az ajtón, meglepetéssel tapasztalták, hogy a tér majdhogynem üres. Nyugtázták, hogy múlt vasárnap elmaradt az a rendezvény, mely Szekszárdon azt megelőzően már öt alkalommal fogadta kikapcsolódni vágyók százait. Ezt a minőségi kínálattal, ízletes étellel-itallal rendelkező, baráti beszélgetésekkel átszőtt, vidám összejövetelt a Szekszárdi Fősővárosi Kör, mint egyesület szervezi.

– Valóban, a járványveszély miatt nehéz szívvel úgy döntöttünk, hogy nem tartjuk meg a búcsút – adott tájékoztatást Szollár Zoltán, az egyesület elnöke. – Azt azért hadd tegyem hozzá, bár tudom, hogy ezzel nem szerzek népszerűséget magamnak: idén illetékes helyről nem kérdezte meg senki, hogy van-e anyagi fedezetünk a folytatására? Merthogy nem volt. Igaz, mindig számíthatok vállalkozó barátaim támogatására, de azt vallom, hogy ilyen, a hagyományokat őrző eseményen tájidegen látvány a reklámtábla, a hirdető ponyva.

Szollár Zoltán mindenesetre nem adja fel. Sőt, ez a mostani hiátus arra ösztönzi, hogy jövőre minden eddiginél emlékezetesebb legyen a Szekszárdi Búcsú. Erre kötelez ugyanis a százéves évforduló. Az elnök magyarázatként hozzátette, birtokukba került egy 1921-ből származó fotó, melyen a mai „fősővárosiak” ükszülei feszítenek az akkor Szekszárd központjában található millenniumi pavilon előtt. Az ükunokák jövőre Pörbölynél, az immár oda telepített létesítménynél kívánnak közös felvételt készíteni, így emlékezve az elődökre.

Borítókép: archív felvétel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában