bátaszéki önkormányzat

2020.09.26. 07:00

Módosították a költségvetést, több jut szociális ellátásokra

Mauthner Ilona

Fotó: Mártonfai Dénes

A költségvetés módosításáról, önkormányzati lakások felújításáról, új védőoltási program bevezetéséről tárgyaltak többek között a bátaszéki önkormányzati képviselők a héten.

Dr. Bozsolik Róbert polgármester elmondta, jóváhagyták a képviselők az idei évi lakásfelújítási terv módosítását. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy további forrásokat biztosítanak az önkormányzati lakások villamossági korszerűsítésére. A közel húsz lakásból kettőben teljes felújítás lesz, de a többire is jut pénz. A módosítással együtt 12,6 millió forintot fordítanak az idén bérlakások felújítására.

Az idei évi költségvetés módosítását is elfogadták a képviselők, melyre azért volt szükség, hogy a korábban meghozott döntéseket meg tudják valósítani. A módosításnak köszönhetően 33,5 millió forinttal növekszik a költségvetés főösszege, ennek köszönhetően a város idén 1 milliárd 770 millió forintból gazdálkodhat.

Döntés született az új védőoltási program elfogadásáról is, így október 1-től a B típusú agyhártyagyulladás ellen a 0 és 2 éve közötti gyerekek beoltását támogatja a város. Dr. Bozsolik Róbert elmondta, a három oltásból álló sorozat (egy oltás ára 26 800 forint) árát támogatja az önkormányzat azoknak, akik anyagi helyzetüknél fogva erre rászorulnak. A város vezetése eddig is elkötelezetten segítette a családokat más védőoltások beadásánál is.

A településkép védelméről szóló rendelet módosítását is megvitatták a képviselők. Megvizsgálják annak lehetőségét, hogy engedélyezze az önkormányzat az aluminium lemezből készített kerítések, kapuk alkalmazását a város különböző körzetében.

Új napirendi pontként vitatták meg a képviselők a szociális kiadások keretösszegének növelését 1,9 millió forinttal, hogy a szociális bizottsághoz beérkező kérelmeket teljesíteni tudják. Így a város az idén 27 millió forintot tud fordítani szociális ellátásokra.

Borítóképünkön dr. Bozsolik Róbert (archív felvétel)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában