nem jogerős ítélet

2020.10.22. 19:00

A bekötött biztonsági övek két életet menthettek volna meg

TEOL

Fotó: police.hu

Két év három hónap fogházbüntetésre ítélte és négy évre eltiltotta a közúti járművezetéstől a Tamási Járásbíróság azt a pécsi autóvezetőt, aki két ember halálával járó közúti balesetet okozott Nagykónyi közelében a 61-es főúton, tájékoztatott dr. Bajusz János, a Szekszárdi Törvényszék sajtótitkára.

A bíróság a bűncselekményt beismerő, a tárgyaláshoz való jogáról lemondó vádlottat, halált okozó közúti baleset okozásának vétségében mondta ki bűnösnek. Enyhítő körülményként vették figyelembe a büntetlen előéletű vádlott beismerését, megbánását, és azt, hogy az egyik áldozat nem kapcsolta be a biztonsági övét. Súlyosító körülményként értékelte viszont a bíróság a többszörös közlekedési szabályszegést és annak súlyos következményeit, valamint, hogy két éven belül volt közlekedési szabályszegése és azt is, hogy az egyik biztonsági öv nem volt használható. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és a védő a szabadságvesztés csökkentése, végrehajtásának felfüggesztése, illetőleg az eltiltás tartamának mérséklése érdekében fellebbezett. Az ügyész három munkanap gondolkodási időt tartott fenn.

Így nézett ki a Fiat Punto Cabrio a balesetet követően Fotó: police.hu

A vádlott 2019. július 25-én 12 óra 59 perc körüli időben, jó látási viszonyok között hibátlan aszfalt burkolatú úttesten, közepes forgalmi viszonyok mellett a 61-es számú főúton Dombóvár irányából Nagykónyi felé haladt autójával. Ennek során az „Előzni tilos!” jelzőtábla előtt megkezdte egy személygépkocsi előzését. A vádlott a megengedett 90 km/óra helyett 111-122 km/óra sebességgel haladt. Az előzést nem tudta befejezni a jelzőtábla előtt, ezért a jobbra ívelő útkanyarulat kezdeténél, már a tilalom hatálya alatt ért vissza a jobboldali forgalmi sávba. A személygépkocsi az előzés befejezését követően átsodródott a baloldali forgalmi sávba, ahol hátsó részével 88-94 km/órás sebességgel nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, és az ütközés elkerülése érdekében fékező tehergépkocsiból és pótkocsiból álló járműszerelvény bal elejének.

Az ütközéstől a személygépkocsi hátulja megpördült és elejével a még mozgásban lévő járműszerelvény bal hátsó kerekének ütközött, majd az út elhagyását követően 360 fokos fordulatot tett és a menetiránya szerinti jobboldali útpadkára sodródva nyerte el nyugalmi helyzetét. A baleset abban az esetben lett volna elkerülhető, ha a vádlott az „Előzni tilos!” jelzőtábla hatálya alatt a megkezdett előzést már nem folytatja, továbbá a személygépkocsija sodródási nyoma kezdetén a sebessége nem több, mint a jobbra ívelő útkanyarulat biztonságos követéséhez szükséges 72-76 km/óra.

A baleset következtében a személyautó bal hátsó, biztonsági övet nem használó utasa, a vádlott élettársa a nyitott utasterű autóból kizuhant, a jármű elé a füves útárokba esett és halálos sérüléseket szenvedett. A mellette ülő, biztonsági övet nem használó utas kirepült az autóból és szintén halálos sérüléseket szenvedett. Ha használják a biztonsági övet, halálos sérüléseik nem jöttek volna létre. A baleset következtében a jobb első, biztonsági övet használó utas nyolc napon belül gyógyuló, könnyű, a vádlott pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

Az esetről korábban itt adtunk hírt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában