a hónap műtárgya

2020.10.10. 16:00

Az őcsényi házaspár fejfáin feliratok üzennek az utókornak

Paprika Ferenc és Szundi Erzsébet XIX. századból ránk maradt fejfái oszlophoz hasonlatosak. Több okból is néprajzi jelentőséggel bírnak. Az Őcsényből származó két síremlékmásolat a hónap műtárgya a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban.

Szeri Árpád

Paprika Ferenc Sárpilisen született, házassága révén került Őcsénybe. 1824. február 11-én vette el Szundi Erzsébetet. István nevű fiuk 1826. május 19-én született. Paprika Ferenc 1849. december 6-án távozott az élők sorából, Szundi Erzsébet 1868. február 17-én halt meg. Mindkettőjüket prédikációval temette Szalacsy János református lelkész. Ebből tudható, hogy a módos gazdatársadalomhoz tartoztak, a szegényebbek temetésén a kántortanító végzett szolgálatot énekszóval. Végső nyughelyükre nem a hagyományos sírkereszt, hanem kopjafához hasonlatos oszlop került.

– A fejfa, illetve fütül való fa, gomb­fa, kopjafa – több megnevezése is létezik – valamikor a református temetők kizárólagos sírjele volt – mondta Csapai János, az intézmény néprajzos muzeológusa. – A katolikusok keresztet használtak a sírjelzésre. Az evangélikusok, attól függően milyen többségi vallású környezetben éltek, használták a fejfát és a keresztet is. A ma országosan ismert típusokat a 18. századig lehet nyomon követni a fa romlandósága miatt. Többféle elképzelés él a fejfákkal kapcsolatban, vannak kutatók, akik honfoglalás kori, vagy azt megelőző hagyományelemnek tartják, vannak, akik úgy vélik, hogy az ellenreformáció idején vált a katolikusoktól megkülönböztető jellé.

A fejfa temetéskor került a sír fej felőli végéhez. Csalog József egykori múzeumigazgató szerint a sárközi fejfák ember­alakúak voltak, az 1930-as években még talált olyan fejfát, melynek a kerek fejvégződése alatt karokra emlékeztető rész is volt. Egyes részeit – a Sárközben is – gyakran meg is nevezték: homloka-feje, nyaka, válla, törzse, dereka, lába, talpa. Készítőjük a helyi bognár, ács, asztalos, famunkákhoz értő mesterember volt. A fejfára a halott nevét vagy kezdőbetűit és feliratokat is véstek, gyakran verses formában, melyeket kifestettek.

A fejrész formái gyakran az eltemetett nemét is jelképezték. Sok helyen festették magát az egész fejfát. A színnek életkorjelző szerepe volt, a fiatalabbaknak világos színekkel, az időseknek fekete színnel, hasonlóan, mint a koporsók esetében. A sárközi reformátusságról elmondható, hogy önálló fejfatípust nem alakított ki. Megtalálhatók voltak a Sárközben létezett formák a Tolna és Baranya megyei református temetőkben is.

A jelenleg is használt őcsényi református temetőt 1779 júniusában nyitották meg. A fejfákat a 19. század közepétől a lakosság gazdagodásával párhuzamosan felváltották először a homokkőből, majd a süttői vörös mészkőből készült sírkövek. Az 1880-as évektől a kriptaépítések megindulásával pedig a márványból és gránitból készült obeliszkalakú sírkövek, de nagyon sokáig párhuzamosan jelen volt a fejfahasználat is. A különféle verses feliratok alkalmazása a sírköveken is tovább élt. Bocskár Ferenc őcsényi, majd alsónyéki kántortanítónak Utolsó órák címmel vaskos kötete jelent meg halottbúcsúztató versekkel, melyben régi fejfákra faragott versek is szerepeltek, a sárközi temetők régi sírkövein tucatjával olvashatjuk ezeket.

A két fejfa az őcsényi temetőből származó, az eredetivel megegyező másolat, mely az 1934-es, Budapesten tartott Országos Református Kiállításra készülhetett. A kiállítás szervezője dr. Csikesz Sándor egyetemi tanár volt. A célkitűzés a magyar reformátusság történeti emlékeinek, vallási szokásainak, népi kultúrájának, életmódjának, az egyházközségek akkori állapotának a bemutatása volt tárgyak és fényképek által. A kiállítási anyagok összegyűjtésére helyi szervezőket kértek fel. A sárközi és a környező egyházközségek anyagának gyűjtését Szilágyi Béla őcsényi lelkész, a sárközi lelkészkör elnöke végezte.

A helyi anyagok mellett a szekszárdi múzeum néprajzi anyagából is kölcsönöztek tárgyakat. Erre a kiállításra készülhetett ez a fejfamásolat is, mely Budapestről visszakerülve azóta is a múzeum gyűjteményét gyarapítja. A kiállítással kapcsolatos levelezésben a lelkész többször is megemlíti, hogy már készülnek a fejfamásolatok. A válaszlevelekből pedig megtudható, hogy közel háromszáz fejfamásolatot állítottak ki az ország református temetőiből. A kiállítás a maga nemében páratlan és máig meg nem ismételt alkalom volt, talán a 2009-es Kálvin hagyománya a Duna mentén kiállítás hasonlítható hozzá.

Az 1934-es református kiállítás abból a szempontból is jelentősnek tekinthető, hogy felhívta a figyelmet a református egyházközségek néprajzi, művészettörténeti emlékeire, és fellendítette ezeknek a kutatását.

„Várom az ítélet napját, testemnek feltámadását”

A két fejfamásolat a múzeum régi, második világháború előtti néprajzi anyagából megmaradt anyag. Csalog József gyűjtötte az 1930-as években Őcsényben, Andrásfalvy Bertalan leltározta újra.

Leírásuk: „Keményfa, téglánykeresztmetszetű oszlop, végén, száron kerek korong, benne vésett csillag. Felirata: „Álj meg vándor sirom felet örök álmom it pihenem várom az itélet napját testemnek feltámadását béke hamvaidra boldogult Paprika Ferencz élt 55 évet meghalt 1849 ben”. Valamint: „Keményfa téglánykeresztmetszetű oszlop, száron levélforma, illetve fordított szív, benne hármas virág, felirata: „E sir ut az örök életre melyet szerzet Jézus a bene hivőknek it nyukszom ki földi fáratságom Jézusomban vigaságom béke hamvaidra boldogult Szundi Erzsébet élt 65 évet meghalt 1868 ban feburár 18-án”.

Az eredeti fejfák nem maradtak ránk, azok vélhetően valamely temető rendezéskor lettek az enyészet áldozatai.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában