műtét előtt

2020.10.05. 09:30

Németországban kaphat esélyt egy jobb életre Beni

Esélyt kapott a jobb életre Pál Benjamin. A hatéves kisfiú számára egy németországi klinikán tudnának olyan megoldást nyújtani, amely javít az életminőségén.

Hanol Erzsébet

Forrás: Beküldött kép

Ahogy korábban írtunk róla, Beninél négy hónapos korában szemmozgató- és arcizombénulás alakult ki. Azóta a család folyamatosan járja a különböző egészségügyi intézményeket. Beni másfél éves volt, amikor Budapesten a Tűzoltó utcai gyermekklinikán egy átfogó MR-vizsgálat során kiszűrték, hogy a bénuláshoz Arnold-Chiari-szindróma is társul. Ez egy olyan veleszületett rendellenesség, amelynél a kisagy egyes részei a gerincvelő koponyából való kilépésének helyén betüremkednek az öreglikba, ezáltal elzárják vagy korlátozzák az agyvíz áramlásának útját.

Az édesanyja, Rózsa Beáta elmondta, hogy Beni szemét eddig két alkalommal próbálták műteni, ám egyik sem vezetett eredményre. Sőt, az első beavatkozás során megállt a kisfiú szíve, ezért újraélesztésre volt szükség, illetve az is kiderült, hogy Beni rosszul tolerálja az altatást, ezért minden ezzel járó vizsgálat kockázatot jelent. A második, debreceni műtét után azt tanácsolták a családnak, külföldön keressenek megoldást, mert ott áll rendelkezésre olyan eszközpark, amellyel lehetséges a sikeres eljárás. Ezt követően sokan összefogtak azért, hogy összegyűljön a szükséges összeg a külföldi beavatkozáshoz. Rengeteg jótékonysági kezdeményezés indult a család megsegítésére. Süteményvásár és sportrendezvény bevételével is támogatták őket, jótékonysági licit zajlott a Facebookon.

Pál Benjamin (Beküldött fotó)

A koronavírus-járvány azonban további kihívás elé állította a családot, de végül a nyár folyamán eljutottak Svájcba, Lausanne-ba, ahol újabb vizsgálat várt a kisfiúra. Innen az eredményeit elküldték annak a német professzornak, aki kitalálta a szemizomáthúzás módszerét.

Augusztusban a németországi Giessen klinikán jártak, ahol Beni újabb vizsgálatokon vett részt. Végül az a döntés született, hogy október végén megműtik a szemét. Most az ehhez szükséges dokumentumok, engedélyek beszerzése a legnagyobb feladat. De ahogy az édesanya mondta, itt a finisben már nem adják fel, pozitív hozzáállásukkal pedig más, hasonló helyzetben lévő családoknak is szeretnének lendületet adni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában