Márton nap

2020.11.11. 17:30

Elkészültek az újborok, ropogósan frissek, finomak

Mauthner Ilona

Fotó: Mártonfai Dénes

Márton napján és annak környékén az őszi munkák végét és az újbort ünneplik a gazdák. Idén átlagos évjáratra készültek és szenzációs lett belőle. Pedig gondokkal kezdődött a szüret, főleg azok a termelők voltak bajban, akik nem feldolgozni, hanem értékesíteni szerették volna a termést. Akkor azt mondta mindenki, sok termett, nincs ára a szőlőnek, még a tavalyi borból is van bőven a pincékben. Pár héttel később kiderült, a vártnál kevesebb termett.

Összességében jó évjáratra számítanak a bortermelők. Idén az átlagosnál kevesebbet kellett permetszerekre költeni, ami részben az időjárásnak köszönhető. A szekszárdi Vesztergombi Csaba szerint nagyon jó lett az idei évjárat. A rozéborok náluk is elkészültek, de nem siettetik a többi bor érését, tette hozzá. A pinot noir roséval tudnának bemutatkozni, ha nem lenne a járvány. Rendkívül „ropogós”, kellően savas, sok-sok gyümölcsösség fellelhető ebben a borban. A vörös fajták közül pedig még olyan is van, mely préselés előtt áll, hiszen október végén fejezték be a szüretet a kékfrankossal illetve az cabernet sauvignonnal. Ezekből a szőlőkből gyönyörű, vastag, sötét színű, bársonyos, zamatos lesz a vörösbor.

Vesztergombi Csaba úgy látja, a járvány miatt sok keserűség éri a borászokat is, főleg azokat, akik minőségi borokat készítenek, éttermeknek, szállodáknak szállítanak. Ezek ugyanis minimum egy hónapra bezárnak. De még a kisebb borászatoknál is nagy a forgalomkiesés, hiszen szüret után indul meg minden évben a pincékben a vendéglátás.

Árulkodó libák

A Szent Márton napján, azaz november 11-én az elfogyasztott liba mellének csontjából jósolnak, hogy milyen lesz a tél. Ha a csont piros, nagy télre van kilátás, ha pedig fekete, akkor ne a téli bundát készítsük elő, hanem inkább az esernyőt. Az a bizonyos Márton egyébként 317-ben Savariában – ez a mai Szombathely – született. Misszionáriusként sok jót tett, megszerették az emberek és püspökükké akarták választani. Ő azonban méltatlannak érezte magát erre, így amikor érte jöttek, hogy felszenteljék, elbújt egy libaólban. A legenda szerint a libák hangos gágogásukkal elárulták őt.

Borítóképen Vesztergombi Csaba kóstolja a friss rozét

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában