Házhozszállítás és akció a kiút a pácból

A Szász Étterem tulajdonosa, vezetője, Keszthelyi Szabolcs az új járványügyi intézkedések után úgy látja: jobb a helyzet, mint tavasszal. Most ugyanis be van határolva, meddig kell zárva lenni. Emiatt bizakodóbbak. Tavasszal és ősszel sem tervezett leépítést.

Munkatársainktól

Fotó: Mártonfai Dénes

A munkáltatónak kutya kötelessége mindent megtenni a munkavállalóiért – fogalmazott Keszthelyi Szabolcs. Az ő vendéglátó cégük stabil, mint mondja, náluk jó a hangulat. Alkalmazkodnak a körülményekhez: a szakácsok főznek, a baristák telefonokat kezelnek, a pincérek futárkodnak, akinek van jogsija, vezet. A szerdai nap tapasztalata, hogy a lakosság örül a kiszállításnak. Amely persze nem helyettesíti a vendéglátást, mert az nem egy dobozba rakott étel, hanem egy élménycsomag, melybe az arculattól a halk zenén át a pincér megjelenéséig sok minden tartozik.

Szabó Adrienn, az Amaryllis étterem üzletvezetője elmondta: az új helyzet a vendégeknek, az éttermüknek nem jó, sokan szerettek náluk enni. Az étlapon nem változtatnak, egyre több kedvezménnyel kedveskednek.

– A vendégek megértők, és mi próbálunk erőnkön felül teljesíteni – mondta. – Mivel több futárra volt szükségünk, ezért néhány pincérünk is részt vesz az ételek házhozszállításában. Az idei év végéig már nem számítunk új helyzetre, szerintünk január középétől térhet vissza minden a régi kerékvágásba. Hozzátette, a profiljukhoz hozzátartozik a házhozszállítás. Felkészültek rá, hogy gyorsan és kiemelkedő minőségben tudják továbbra is garantálni a napi menüt, a frissensülteket és pizzáikat.

A Corso Grill tulajdonosa azt mondta, kizárólag az elvitel időtartamára fogadhatják vendégeinket. – Akciózunk, az étel csomagolására használt dobozokat ezen a héten féláron adjuk, a szatyrokat pedig ingyenesen. Szerencsére sokan keresnek bennünket, ez is oka annak, hogy mi a házhozszállítást egyelőre nem tervezzük – tette hozzá.

A cég ajándéka

Többen is meleg teával a kezükben vártak tegnap a sorukra Szekszárd belvárosában, a Corso Grill előtt. Az ital az ételbár ajándéka volt azoknak, akik tőlük vitték, vették az ebédet, vagy bármilyen ételt. A tulajdonos elmondta, erre a megoldásra álltak át a járványveszély és a szigorítások miatt. Tehát beülni, helyben fogyasztani már nem lehet, viszont legalább van mód az étkek elvitelére.

Borítóképen: Futár szállítja házhoz az ebédet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában