Nem akármilyen lehet az a vírus, ami világméretű járványt okoz

Érzelmekkel fűszerezve tálalom a hét eseményeit. Nehéz szívvel teszem. A városunk első covid halottját a családja még nem kísérte el az utolsó útjára, amikor elvesztettük a következő beteget, írta naplójában dr. Kovács Klára, bátaszéki háziorvos.

Mauthner Ilona

2020117_Bátaszék_dr Kovács Klára háziorvos Bátaszéken_Fotó:Mártonfai Dénes_MD_TN

Fotó: Mártonfai Dénes

Nagyon gyorsan történt minden, ügyeletben volt hozzá hívás, lázas volt, nagyon fulladt. Az otthonában készült antigén teszt pozitív lett, mondta dr. Kovács Klára háziorvos. Ezzel eldőlt, hogy mitől van a tüdőgyulladása. Másnap vége lett a szenvedésének. Hatvanhat éves intelligens, okos asszony volt. Nyugodjon békében. Ha nem kapja el a vírust, akkor 15 évet is élhetett volna.

Olyan kérdések merülnek fel a halálesetek kapcsán, amiről eddig még soha senkivel nem kellett beszélnem. A fertőzőbetegségben elhunyt ember ugyanis nem nézhető meg, mert holtában is fertőz. Így volt mindig, mióta a világ a világ. Gyorsan eltemetik a járvány áldozatait.

A veszteség sokszor csak rémálomnak tűnik, amíg csak egy kórházból telefonon érkező tájékoztatás és részvétnyilvánítás a szörnyű hír forrása. Megnehezíti a családok helyzetét, hogy látogatni sem lehetett a beteget, és a végső búcsú szabályokhoz kötött, korlátok között lehetséges. Tilos a nagyobb halotti tor, ahol a rokoni felidézik a szép emlékeiket az elhunytról. Várhatóan, a sok nehezítő körülmény miatt, majd több időbe telik a covid halál feldolgozása.

– A kórházban tüdőgyulladással ápolt egyik betegem az első pozitív tesztje után 11 nappal, gyógyultan tért haza. Kapott vírusellenes szert és antibiotikumot is. A másik kórházban ápolt betegemnek 14 napja van tüdőgyulladása. Nehezen javul az állapota. Nincs két egyforma eset. A hét közepétől, a mintavételi helyen is gyorsteszttel indítanak. A pozitív eseteknél azonnal telefonálnak a háziorvosuknak. Telefonon beszélek egy beteggel, de közben már hív a következő, miközben ül a széken a vizsgálatra váró beteg. Időkényszerben dolgozunk, ezért sokat segítene, ha a csekklista alapján feltett eldöntendő kérdésekre igennel vagy nemmel válaszolnának a kikérdezettek. A tünetek részletes elmeséléséről szívesen lemondunk, a jelen helyzetben nincs rá szükség. Azt viszont nem ártana tudnunk, hogy milyen dátumon jelent meg az első tünet. A tegnap előtt, nem jó válasz, mert ügyelet után, azt sem tudom, hogy éppen milyen nap van.

– A héten, az óvodai csoport bezárásánál nagyobb pofont is kaptunk a járványtól. Az idősek nappali ellátásából járványkórházba került egy ellátott. Az amúgy is több sebből vérző ellátást becsuktuk. Pedig ott jó volt az időseinknek, szerettek együtt lenni, beszélgetni, nap mint nap. A dolgozók egy része is karanténban van. Nekik, három negatív PCR teszt eredmény birtokában lehet majd újra munkába állni. A szoros tesztelés jogos, de tekintve csekély élvezeti értékét, akár büntetéssel is felér, ha a jutalma nem a negatív eredmény. Ismétlési körökre gondolni sem merek. Egyébként, ugyanez a jutalma az egészségügyi dolgozónak is. A meglátásom szerint, a tünetes betegek jelentős része az egészségügyből, az iskolákból és az óvodákból kerül elő.

Az influenza elleni oltással jól haladtunk, a pót-oltás is elfogyott. Még ennyit, egyetlen évben sem oltottunk. A népegészségügyi osztálytól kértem még negyvenet a bizonytalanoknak és a későn ébredők részére. Talán kapunk még, mert amit más háziorvosoknál nem fogy el, az újra elosztásra kerül.

Találkoztam, több koronavírus fertőzésen átesett beteggel. A tünetek nagyon meggyötörték őket. Megváltozott a tekintetük. Látszik rajtuk, hogy súlyos betegségen estek át. Elképesztő, hogy mennyire változatos képet mutat a betegség lefolyása. Volt, aki hazakerült a kórházból és még azon a héten ismét sürgősségi ellátásra szorult. Szóval ez nem egy nátha. Nem akármilyen vírus az, ami világméretű járványt képes okozni. Van, akin sunyin átmegy a fertőzés, és van aki belehal. A vírus kiszámíthatatlansága nagyon zavar. A szakmai irodalom szerint nagy a jelentősége annak, hogy egyszerre mekkora adag vírust kapunk a nyakunkba. Sok vírust ürítő beteg rövid idő alatt továbbadja a fertőzést, de ha kevés vírussal vagyunk hosszú időre összebútorozva, akkor az is megteszi a hatását. Sok embert utolért a covid fáradtság, és fásultság.

Tesztelés gyorsan

A telefonos egyeztetést már a megrendelés napján elkezdi a mentőszolgálat. Általában a rákövetkező nap van a mintavétel. Az eredmény 30 óra múlva jelenik meg az elektronikus térben. Éjjel nappal dolgoznak a laboratóriumokban. Szóval türelem. Húsz teszteltből, 19 pozitív eredmény született. Tömegével sétálnak köztünk a vírusterjesztők.

Influenza elleni oltás szövődménye

Hétről-hétre igaz történeteket írok, ezért írok az oltási szövődményről is. A saját statisztikám szerint a háromszáznyolcvan beoltott között egy szövődmény volt. Fiatal anyuka, az oltás beadását követően kiütéses lett. Nagyon nem izgatta magát, mert tudta, hogy „száz” dologra allergiás. Órákkal később írt nekem a messengeren, hogy a kiütései összefolynak és a szája és nyelve is dagad. Azonnal indulj a rendelőmbe, ott találkozunk, mondtam neki. A testvére hozta be autóval. Nagy baj volt, allergiás volt az oltás valamelyik komponensére. Az utolsó pillanatban voltunk. Szerintem ő lesz az egyetlen, akit majd lebeszélek a koronavírus elleni oltásról, pedig asztmás is.

Borítóképen dr. Kovács Klára

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában