Decs

2020.11.25. 15:30

Tervezik, hogy felújítják az óvodát és a faluházat is jövőre

Wessely Gábor

Forrás: TN

A járvány okozta nehézségek dacára is történnek kisebb-nagyobb fejlesztések, beruházások Decsen. Heberling Tibor, a falu polgármestere mondta el a részleteket.

Felújítják az óvoda kerítését ötmillió forintból. A munkálatokat már el is kezdték, és az év végéig szeretnék befejezni. Az épületen belül is dolgozni fognak. Öt csoporttermet korszerűsítenek. Ez egy harmincmilliós projekt, melynek kivitelezését a jövő év elején kezdik meg.

Orvosi eszközbeszerzési pályázaton hárommillió forintot nyert a falu. A három háziorvos és a két védőnő részesül majd az új eszközökből. A beszerzés folyamatban van. Egy, már lezárt beruházás lényegi adatait is ismertette a faluvezető. Új járda épült a Kossuth utca mindkét oldalán, mintegy másfél kilométer hosszban. Ez a munka tizen­nyolc millió forintba került.

A közeljövő legnagyobb feladata a faluház energetikai korszerűsítése lesz. Régóta készültek rá. Ez a fejlesztési csomag szigetelést, tetőcserét, nyílászárócserét, fűtéskorszerűsítést és festést tartalmaz. Megszépül az épület, és működtetése takarékosabbá, olcsóbbá válik. A kivitelezést a jövő esztendő elején szeretnék elkezdeni, és ha a vírus okozta gazdasági nehézségek nem lesznek túl nyomasztóak, várhatóan 2021 derekára befejezik.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában