A pásztorok királya már az égi mezőkön legelteti a nyáját

„Tolna megyei születésű énekművészek a TIT és a zeneiskola hétfői hangversenyén”. Ezzel a címmel jelent meg ajánló egy sikeresnek ígérkező szekszárdi koncertről a Tolna Megyei Népújság 1963. április 21-i lapszámában. A fellépők egyike, az akkor harmincnégy éves Palcsó Sándor az alábbi méltatásban részesült: „Az Állami Operaház szólistája, aki fiatal kora ellenére is már szép sikereket ért el. Művészi munkájának honorálásaképpen éppen ez év elején kapta meg a Liszt-díjat.” A cikkben az is szerepelt, hogy „Dunaszentgyörgyön született. Középiskolai tanulmányait a gyönki gimnáziumban végezte.”

A második állítás igaz, az első viszont téves. A múlt héten, 92. életévében elhunyt művész Pécsen látta meg a napvilágot 1929. november 8-án. Ám esetében beszélhetünk dunaszentgyörgyi kötődésről, méghozzá igen erősről. Palcsó Sándor édesapja ugyanis ennek a Tolna megyei településnek volt a református lelkésze. A Pesti Hírlap, 1930. szeptember 5-i lapszáma is közölte, hogy „Dunaszentgyörgy reformátusai Palcsó László nágocsi lelkészt választották lelkipásztoruknak.”

Nem elírás, valóban Nágocs és nem Mágocs. Utóbbi Baranya, előbbi pedig Somogy megyében található, bár egykoron, a középkorban mindkét helység Tolna megyéhez tartozott.

Palcsó Sándor tehát édesapja – pontosabban szülei – költözéséből adódóan Dunaszentgyörgyön gyerekeskedett. Az operaénekes a Fe­jér Megyei Hírlap 1983. június 30-i lapszámában idézte fel Erdősi Mária újságírónak édesapja alakját.

„– A prózát édesapámtól tanultam. Tolna megyében, Dunaszentgyörgyön volt református lelkész, és gyermekkoromtól kezdve igen nagy áhítattal hallgattam szavára. Ekkor éreztem meg, mekkora hatalma és rangja van az érthető beszédnek.” A község egyébként büszkén vállalta fiát, akit kitüntetésben is részesített.

A Tolna Megyei Népújság 1978. augusztus 22-i lapszáma adta tudtul, hogy „Dunaszentgyörgyért emlékplakettet nyújtottak át a községből elszármazott, neves embereknek: Böcz Sándornak, a Népszabadság külpolitikai tudósítójának, dr. Dömötör Sándornak, Haypál Tibor újságírónak és Palcsó Sándornak, a Magyar Állami Operaház magánénekesének.”

A művész ugyanakkor a gyönki időszakot is kiváltképp fontosnak tartotta, nem utolsó sorban későbbi pályafutása szempontjából. Ez derül ki az Operaélet című folyóirat 1998. szeptember-októberi összevont számából.

„– A gyönki református gimnáziumban »érintett meg« engem a zene – nyilatkozta Dalos László színházi hírlapírónak. – 1940-től 1948-ig voltam ott növendék. Volt egy matematika-fizika szakos tanárunk, nagy-nagy zenerajongó. Ő szervezte az énekkart. Énekeltünk, hanglemezeket játszott le nekünk, ezekről tanultunk »zenéül«. Tanárunk egyik kedvencét, Csajkovszkij 1812 nyitányát többször is meghallgattuk.”

A visszatekintésből az is kiderül, hogy Palcsó Sándor a vakációkon „hazament Szentgyörgyre. Édesapja, a község református lelkésze, egyik karácsony előtt betanította a műkedvelőknek a Rákóczi harangjai című darabot. Igen ám, de az egyik szereplő megbetegedett. Édesapja vele játszatta el a szerepet, a nyolcvanéves, kehes, göthös öregembert. Úgy kimaszkírozták, hogy senki sem ismert rá.”

Ez az epizód a Magyar Nemzet 1999. június 30-i lapszámában is olvasható: „– Vasárnaponként apám színjátszókört vezetett a Kálvinista Ifjúsági Egyletben, mint a falu református lelkésze vallási témájú művekkel foglalatoskodott. Egy alkalommal nyakon csípett, és beállított egy Poroszlay-darabbal. Ez 1946 karácsonyán történt. A vén­ember szerepében még szegény édesanyám sem ismert fel, ám ahogy kibújtam a jelmezemből, ugyanaz az eleven gyermek voltam, mint előtte.”

Az igazán nagy alakítás azonban 1948-ban várt rá, amikor is a gyönki gimnázium diákjai előadták a János vitézt. „– Kukorica Jancsi voltam... a címszereplő!” – emlékezett érezhető örömmel. „Mint majd tizenegy évvel később leszek az Operaházban, amikor az Operettszínházhoz szerződött Sárdy Jánostól vettem át a stafétabotot...” Ezek után az is érthető, hogy miért éppen az Én a pásztorok királya... címmel – Kukorica Jancsi dalának kezdő sorával – jelent meg a legendás karaktertenor életrajzi jellegű könyve.

Végezetül zárójeles megjegyzésként idekívánkozik, hogy Sárdy János Nagykónyiban született, ebből a szempontból tehát Palcsó Sándorral akár földikként is tekinthettek egymásra.

Zengett az egykori diák éneke az ódon falak között

„Palcsó Sándor különös, szinte kisdiákos izgalommal említi: hamarosan Gyönkre utazik, ötvenéves érettségi találkozóra... ” Ez a sokatmondó részlet is szerepel az Operaélet című folyóirat már hivatkozott írásában.

Egyébként nem csak az érettségi találkozók alkalmával kereste fel – már amikor azt elfoglaltságai közepette tehette – a gyönki gimnáziumot. A Tolna Megyei Népújság 1970. december 23-i lapszáma arról tájékoztatta az olvasókat, hogy az Országos Filharmónia hangversenysorozatának második előadása keretében „huszonkét évvel az érettségi után az egykori diák visszatért az ódon falak közé, de most már mint sikereket elért művész, az Állami Operaház magánénekese.”

Az intézmény alapításának kétszázadik évfordulóján rendezett iskolatörténeti kiállításon – közölte a Tolnai Népújság 2006. május 4-i lapszáma – a Palcsó Sándor által 1948-ban elmondott ballagási ima is olvasható volt a falon.

Borítóképünk: A március 4-én elhunyt Palcsó Sándor 1991 óta Érden élt családjával