Biztonságos magasság

2021.03.24. 14:00

Pótolják a gólyafészket Börzsönyben

Eltávolítottak egy gólyafészket egy villanyoszlopról, mert a madarak a biztonsági szempontokat figyelmen kívül hagyva építkeztek. A megfelelő gólyafészektartó viszont késik.

Mauthner Ilona

Fotó: Ritzel Zoltán

Rossz néven vették a helyiek, hogy még februárban az E.ON munkatársai az egyik villanyoszlopról leszedtek egy gólyafészket, mert az akadályozta vagy legalábbis veszélyeztette az áramszolgáltatás biztonságát. Akkor azt ígérték az áramszolgáltató munkatársai, hogy két héten belül egy gólyafészektartót tesznek az oszlopra. Teltek a hetek, de azóta sem történt fejlemény. A börzsönyiek aggódnak, hiszen hamarosan érkeznek a gólyák, és nincs hová fészket rakniuk.

Tóth István Zsolt, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Szekszárdi Csoportjának elnöke elmondta, pontosan az történt, hogy megérkeztek a szolgáltató szakemberei, akik kosaras kocsival kivonulva levették a fészket. Akkor azt mondták, fészektartót is felhelyeznek, de közben üzenetet kaptak, hogy Regölyben a két fészektartó helyett hármat kell felszerelniük, így a Börzsönybe szánt szerkezetet is oda vitték.

Mint mondta, többször is érdeklődtek az elmúlt időszakban, hogy a fészket mikor pótolják, és a szolgáltató többször is megígérte a nemzeti park őrének is, hogy egy héten belül. Aztán mégsem jöttek. A gólyák viszont bármikor érkezhetnek, és ha nem találnak a megszokott helyükön fészket, akkor továbbrepülnek.

Természetesen az áramszolgáltatót is megkérdeztük. Varga Yvett regionális kommunikációs szakreferens a következőket válaszolta:

– Szeretnék pontosítani, mert fontos a különbség. Nem szereltek le gólyafészket Bonyhád-Börzsönyben a kollégák, ott korábban nem volt gólyafészektartó. Azért kellett beavatkozniuk, mert közvetlenül a villamos légvezetéken, tehát nem a gólyáknak az oszlopon kialakított fészektartón, hanem pusztán a kábeleken volt egy fészekkezdemény. Ez az áramszolgáltatásban üzemzavart okozhatott volna, a gólyák számára pedig veszélyes helyzetet, tehát minden szempontból lépni kellett.

Csütörtökre ígérte az E.ON a fészekmagasítót

Egy gólyafészek-magasítót helyeznek ki március 25-én az említett helyszínen, hogy a gólyák és az áramellátás szempontjából is egy biztonságos helyzetet teremtsenek. Mivel a jelen körülmények között sokan vannak otthon, tanulnak vagy dolgoznak otthonról, ezért áramszünet nélkül, úgynevezett feszültség alatti technológiával szervezik meg ezt a munkát, ígérte a sajtóreferens.

Tóth István Zsolt szerint érthető az E.ON válasza, csak a gond az, hogy a gólyák már jönnek, több településre már meg is érkeztek. Reméli, hogy nem lesz késő a csütörtökre tervezett felszerelés.

Borítóképünk: Az oszlop tetejére, a vezetékekre építette a gólyapár a fészkét (tavalyi felvétel)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában