Paks

2021.04.15. 18:10

Lehet öntözni, és kútból vizet nyerni

TN

20210406 Kétsoprony Elkezdték a virágosítást. Képen: Laurinyecz Mária és Bajnok András Fotó: Imre György IGY Békés Megyei Hírlap

Forrás: MW

Fotó: Imre György

Megkezdődik Paks város közigazgatási területén található közkutak és locsolórendszerek megnyitása. Az üzemeltetést a Mezőföldvíz Kft. végzi, ősszel a fagy­veszély miatt elzárták, és téliesítették a kutakat és locsolórendszereket – számolt be róla híradójában a TelePaks.

Amikor a tél és a fagyveszély elmúlik, alapvetően a szerződéses megállapodás szerint április 15-ével „visszanyitnak” valamennyi közkutat és locsolórendszert. Egységekre bontva kezdődik a nyitás, elsőként a közkutakat, ivókutakat nyitják meg. Az esetleges téli meghibásodásokat a rendszer megnyitása után kezelik.

– Az első egység a játszóterekre vonatkozik, majd a második egységbe soroltuk a főutca, illetve a környékéhez tartozó, valamint a nagyobb parkokat érintő locsolórendszereket. Ez azért nagyon fontos, mert megkezdődik tavasszal a virágosítás, parkosítás, s hogy tudják öntözni ezeket a növényeket, ahhoz szükséges a kutakat megnyitni – fejtette ki Hanol Éva Hajnalka, a Mezőföldvíz Kft. kommunikációs osztályának vezetője.

Szabó Péter, Paks polgármestere a játszóterek nyári időszámításra való átállásakor olyan higiéniás eljárást javasolt, amely arra az időszakra is alkalmazható, amikor még nincs lehetőség a közkutakból történő kézmosásra.

– Ha ellátogatunk gyermekeinkkel ezekre a játszóterekre, akkor legyen nálunk kézfertőtlenítő, s ezeket a játékok használata előtt és után is alkalmazzuk – mondta a városvezető.

Fontos, mert megkezdődik tavasszal a virágosítás, parkosítás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában