A szabadságukért béketűrőkké váltak a Boldogság útján járók

– Hogyan került a falu élére? Miért volt az időközi választás?

– Az elődöm, dr. Sümegi Zoltán, 1993-ban elnyerte Tolnán a jegyzői posztot – mondja Tóth István bogyiszlói polgármester –, és a két munkakör nem volt összeegyeztethető. Ezért kellett választást kiírni, amit megnyertem. Korábban, 1990-től alpolgármesterként dolgoztam.

– Voltak kemény ellenjelöltek az évek során?

– A rendszerváltás után a korábbi tanácselnök, Lénárt Benjamin kétszer is elindult, először még nem ellenem, de nem nyert. Nem volt köztünk ellenségeskedés, megmérettünk, aztán elfogadtuk a választói akaratot. Idővel barátokká váltunk, egymásnál vendégeskedtünk. Mindig, mindenkivel a kompromisszumkötésre, a békére törekedtem, talán ezért fogadott el a többség. Sokszor ellenjelöltet sem állítottak, 2019-ben is egyedüli jelölt voltam.

– Faluhelyen mindenki mindenkit ismer. A pártoskodásnak, a különböző színekbe öltözésnek ugye nincs sok értelme?

– Nincs. Az emberi tulajdonságok a lényegesek. Egy levegőt szívni a többiekkel, nem fölöttük, hanem köztük élni, örömeikben, gondjaikban osztozni; ez a fontos. Ahogy sokan, én is gazdálkodom, paprikával, szőlővel, méhekkel foglalkozom, van közös témám a többi gazdával. Ismerem a családokat, a dédszülőktől a dédunokákig, ha egy helyrajzi számot mond valaki, nagy pontossággal el tudom helyezni az ingatlant a térképen. Tudom, hogy kik a tényleges rászorulók, igyekszem forráshoz juttatni a civil szervezeteket úgy, hogy nem szólok bele a munkájukba. S persze nem egy személyben hozok döntéseket, hanem az önkormányzati testület tagjaival. Egy demokráciában arra kell törekedni, hogy a másként gondolkodók se legyenek félresöpörve. Mert fordulhat a kocka. Amikor kisebbségbe szorultunk a testületben, akkor is sikerült megoldani, hogy mindenki a falu érdekében dolgozzon, s ne személyeskedésekkel teljen az idő az üléseken.

– A családjából hozta ezt a mentalitást?

– Érdekes volt a mi sorsunk: egy szabad, paraszti, református családban nőttem fel. Az egyik falubeli asszony felment Kádár Jánoshoz a mezőgazdaság szocialista átszervezésének idején, és megkérdezte, hogy miért kötelező belépni a téeszbe. Azt mondta az MSZMP első titkára, hogy szeretnék, ha csatlakoznának, de nem kötelező. Ennek a híre elterjedt, és Bogyiszlón sokkal többen maradtak maszekok, mint máshol. A lakott területtől legtávolabbi földeket kapták, „Hogy legyen meg a boldogságuk!” Ennek emlékét őrzi az odavezető dűlő, a Boldogság útja. El kellett viselni a kibabrálást. Így váltunk béketűrőkké, cserébe a szabadságunkért.

– Mikor volt szüksége leginkább a béketűrésre az évek során?

– Gondtalan időszakai nincsenek egy polgármesternek, csak más-más miatt problémásak. Az első ciklust az általános lelkesedés jellemezte. Annak ellenére, hogy az ország a csőd szélére sodródott, az önkormányzatok mozgástere nagy volt. Sok állami forrást hívhattunk le, épületekhez, üzletrészekhez jutottunk, az iskola működtetéséhez is kaptunk elég normatívát. Aztán telt-múlt az idő, egyes települések nem addig nyújtózkodtak, ameddig a takaró ért, és eladósodtak. Az oktatás alulfinanszírozása is szerepet játszott ebben. Mi sokáig tartottuk magunkat, de egy kis sarunk nekünk is összegyűlt. Az önkormányzatok adósságkonszolidációja 2012-ben történt meg, olyan intézkedések mellett, hogy máskor ilyen ne fordulhasson elő. Most a járvány miatt tovább zsugorodott a helyi kassza. A gépjárműadó átkerült az állami költségvetésbe, és az iparűzési adónak csak a fele szedhető be. Ennek kompenzálásáról folynak tárgyalások, nincs vészhelyzet, de nagyokat álmodni most nem lehet.

– A Duna-holtág rendbetétele nem nagy álom?

– Hát, az többmilliárdos projekt lenne, de már tettünk tavaly egy igen nagy lépést. Körülbelül ötszáz méteres partszakaszt térköveztünk a falu legfrekventáltabb részén, játszóteret alakítottunk ki, padokat helyeztünk el. A teljes hossz körülbelül öt kilométer, csakhogy nem a parti munkák igényelnek sok pénzt, hanem a kotrás. A széleken már elvégeztettük ezt, a mederben még nem. Ott annyi az iszap, hogy néhol megfeneklik a csónak. Öt-hatszázezer köbmétert kellene eltávolítani.

– Eredeti végzettsége miatt a szívügye ez?

– Mindenkinek szívügye ez Bogyiszlón. Itt van egy, a Szeli- di-tóhoz hasonló méretű vízfelület, amit horgász- és turistaparadicsommá tehetnénk. Első diplomámat egyébként tényleg vizes szakmában szereztem, de amikor 1990-ben a hivatalhoz kerültem alpolgármesternek, elvégeztem az államigazgatási főiskolát, aztán letettem a közigazgatási szakvizsgát is. Nem akartam úgy járni, mint sok kolléga, hogy a jegyző megmondja nekik, merre, hány méter. Természetesen konzultálok a jegyzővel, de nekem is megvannak az alapvető ismereteim. Ha egy faluban, mondjuk egy népszerű kocsmáros választásokat nyer, könnyen elveszett emberré válhat, amikor beszalad a jogszabályok dzsungelébe. Felkészülten kell nekiindulni!

Már nem zsákfalu

Tóth István 1966-ban született Szekszárdon. Első házasságából két fia, másodikból egy lánya született. Első diplomáját 1987-ben szerezte Baján, a vízügyi főiskolán. Azt követően elvégezte Budapesten az Ybl Miklós Műszaki Főiskolát, majd 1994-ben az Államigazgatási Főiskolát. Dolgozni a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségén kezdett. Faluja alpolgármestere 1990-től volt, polgármesterré 1993-ban választották először. Munkájának köszönhetően vált az egykori zsákfalu átjárhatóvá, csatlakozva az M6-os és az M9-es sztrádához. Az élő Duna is elérhető távolságra van, a holtág pedig a településközpontig benyúlik. A polgármester népszerű, kompromisszumkész, a közjóért dolgozó ember. Folyamatosan kommunikál a lakossággal, a helyi hírlap és az önkormányzati weboldal segítségével. Az elért eredményeket nem személyes érdemének tekinti. Magát csak eszköznek tartja a Teremtő kezében.