összefogás

2021.05.19. 11:30

Faluszépítő akciót tartottak Sárszentlőrincen

A játszótereket és a közterületeket is rendbe tették a harmadik alkalommal megszervezett Faluszépítő programon május 15-én, Sárszentlőrincen.

Kalmár Klaudia

Fotó: Beküldött kép

Faluszépítő programra vártak minden segíteni a környezetéért tenni akaró lakót a Hőskertben, akiket aztán a munka befejeztével köszönetképpen meleg ebédre várt az önkormányzat.

– Az idei évben harmadik alkalommal hívtuk faluszépítő közösségi munkára a településen élőket – nyilatkozta Szücs Jánosné, alpolgármester. – Nem mindegy ugyanis, milyen környezetben élünk, mit mondanak az ide érkező vendégek. A közmunkások több-kevesebb sikerrel, de igyekeznek rendben tartani a települést, azonban nem érnek mindig mindenhova. Kevesen vannak, a feladatuk szerteágazó, hisz Sárszentlőrinchez tartozik Uzd és Alsópél is.

Beküldött kép

– Öröm számunkra, hogy az itt élők közül egyre többen hajlandóak tenni a településünkért. Az önkéntes munkában a képviselő-testület tagjai is aktívan részt vállalnak. A társadalmi munkában a szemeteseket, játszótéri eszközöket ellenőriztük és újítottuk fel. Több száz tő egynyári virágpalántát ültettünk, melyek a közterületeinket, középületeinket fogják díszíteni – tette hozzá az alpolgármester.

Beszálltak a civil szervezetek is

Mint ahogy az előző évben, az önkormányzattal karöltve most is voltak civil szervezetek, magánszemélyek, akik segítették település virágosítását. A hétvégi faluszépítő napon a közmunkaprogramban dolgozók és az önkéntesek segítségével rendbe tették a közterületeket, valamint a Lázár Ervin meséiből is ismert Nagyszederfa környékét.

A meghirdetett akcióhoz kapcsolódva többen egyénileg vagy kisebb csoportokban vágták a közterületen a füvet, gyűjtötték a szemetet. Velük együtt sikerült igazán jól a megmozdulás.

Borítóképünk: A közterületek szépítéséből kicsik és nagyok, helyi képviselők és civilek egyaránt kivették a részüket

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában