Küldött közgyűlés

2021.06.28. 13:09

Egyre népszerűbb a horgászat Tolnában

Küldött közgyűlést tartott a Tolna Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (TOHOSZ) a múlt hét pénteken a harci faluház fedett teraszán.

Steiner V.

Forrás: Shutterstock

A közgyűlésen a megyei egyesületek küldöttei mellett részt vett Bokor Károly, a MOHOSZ alelnöke, valamint Szabolcsi Tibor Zoltán, a Paksi Vízirendészeti Rendőrőrs vezetője is – tájékoztatott Szakács Szabolcs, a TOHOSZ ügyvezető elnöke.

Mint azt tudatta, a közgyűlésen a 2020. évi beszámolási kötelezettségek mellett a halgazdálkodás, halőrzés, kormorángyérítés, versenysport és utánpótlás-nevelés idei évi tervei kerültek napirendre.

Az ügyvezető elnök elmondta, hogy a TOHOSZ hasznosításában lévő halgazdálkodási vízterületeken a haltelepítések a jóváhagyott halgazdálkodási terveknek megfelelően folyamatosan zajlanak.

Szakács Szabolcs kiemelte, 2020-ban a halőri intézkedések alapján 157 szabálysértési eljárást indítottak, ami a korábbi évekhez mérten soknak számít. Az eljárások nagy része orvhalászat és érvényes okmányok nélküli horgászati tevékenység folytatása miatt indult.

Az elnök tudatta, a kormoránok horgászterületektől történő távoltartása a vadásztársaságok bevonásával zajlott a tél folyamán. Hozzátette, további vadásztársaságokkal szeretnének megállapodást kötni, hogy minél nagyobb területen történhessen meg a nagy károkat okozó falánk vízimadarak riasztása.

Az előzetesen tervezett megyei horgászversenyek mindegyikét megrendezték, szintén örömteli hír, hogy az utánpótlás-nevelés terén is sikerült előre lépni a megyében.

Összességében elmondható, hogy a koronavírus sem a gazdálkodás, sem a tevékenységek körben nem okozott kiesését, a horgászok száma is növekedett – közölte Szakács Szabolcs.

Mint azt megosztotta, tavaly 11 766 felnőtt váltott állami horgászjegyet és fogási naplót, emellett 2332 gyermek állami jegyet adtak ki Tolnában. Az idei adatokról tájékoztatva elmondta, 2021 május végéig 10 959 felnőtt és 1 877 gyermek állami horgászjegy kiadása történt meg.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában