2021.06.08. 09:30
Kegyelettel gondolnak a háborúk hőseire Kismányokon
Fotó: Beküldött kép
A hősök emlékművénél tartott megemlékezést nemrégiben a Kismányoki Német Önkormányzat. Simon Lászlóné, a szerveződés elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy 2003 óta minden évben fejet hajtanak a hősök előtt.

Kegyelettel gondolnak az első- és második világháborúban hősi halált halt kismányoki lakosokra, valamint a kényszermunkatáborba hurcolt és ott elhunyt honfitársaikra. Az áldást és megemlékezést tartó Aradi András evangélikus esperes beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy szükséges az emlékezés, azért is, hogy az embereket sújtó borzalmak többé ne történjenek meg. A helyi egyesületek vezetői koszorúztak, Bőte István polgármester pedig a megemlékezés szalagját kötötte a kerítésre.